(ARCHÍV)
Az interjú megjelent a Klikk Out 2016/10. számában.
A Vekker Műhely képviseletében Benes Tarr Csilla (2016.) október 29-én második alkalommal rendezi meg (2017. június 24-én jön a harmadik) a Kötetlen Rögtönzések (KöR) elnevezésű, improvizációs színházra épülő fesztivált, amelyen a jelentkező leányok és legények különböző helyzetgyakorlatokba injekciózzák be saját lényüket. Az eredmény: boldogság. (Fotók: Göndör László, ill. archív))
Mi hívta életre tavaly az első KöR-t?
Már negyedik éve szervezek improvizációs esteket az NFG klubban. Az első est még csak egy próbálkozás volt, három éve viszont már Dunaszerdahely városa is támogatja.
Két éve tagja vagyok a Vekker Műhely nevű, színházi neveléssel foglalkozó csapatnak, a KöR fesztivál pedig valójában a Vekker égisze alatt valósul meg, a Kormányhivatal támogatásával.
Hogyan függ össze a színházi nevelés a rögtönzéssel?
Művészetre való nevelésről van szó.
A színházi nevelés műfaja közös gondolkodást takar a közönséggel.
Ezt is olvasd el:
Van egy hagyományos értelemben vett színházi része és egy nyitott része, ami tulajdonképpen beszélgetés, a színházi rész feldolgozása a nézők bevonásával. Az előadó ebben a műfajban színészként és drámatanárként is funkcionál.
Te magad hogyan keveredtél az improvizatív műfaj területére?
Színművészeti egyetemet végeztem, most már öt éve drámatanárként is dolgozom. A tanítás során feltűnt, hogy a diákoknak kicsi kortól milyen sokat ad maga a rögtönzés.
Tudatosítja a gyerek/felnőtt, hogy az improvizáció nemcsak annak hasznos, aki színésznek készül?
Mindig felteszem a kérdést, hogy tudják-e, mi az az improvizáció, és hányszor improvizálunk egy nap. Mert tulajdonképpen ha az ember csak egy kicsit füllent, már az is rögtönzés.
Most azt fogják hinni, hogy megtanítod hazudni a gyerekeket… 🙂
Nem, dehogy. 🙂 A lényege, hogy hogyan tudnak ötletesen helyzeteket megoldani.
Fejleszti a spontaneitásukat, a kreativitásukat, a humor által a személyiségüket, az érzelmi intelligenciájukat.
Profi színészekkel ezen a téren ismert a Beugró, a Partička, vagy Komáromban az Ahogy esik, úgy puffan, Dunaszerdahelyen az Itt és most. Én viszont az improvizáció területén nyitni szeretnék az amatőrök felé, hogy egy kicsit kimozdítsam őket a komfortzónájukból. Színészi technikákba, helyzetgyakorlatokba beágyazva próbálom fejleszteni a spontán reakcióikat.
Tehát ez tulajdonképpen segít a gyerekeknek előadni és eladni magukat…
Pontosan. Nemcsak a személyiségét fejleszti, hanem meg is ismerik magukat. A fesztivál által, ahol háromfős csoportokban dolgoznak. Csapatmunkát tanulnak, hogy hol az ő helyük a csapaton belül. Megtanulnak kompromisszumokat kötni és kiállni önmagukért. Előkerül egy olyan énjük is, amiről talán addig nem is tudtak, és sok esetben még a humor is forrásként szolgálhat. Pedig nem feltétlen kell humorosnak lennie az előadásnak.
Közben, ahogy egymást figyelik, látják azt is, hogy milyen sokrétűek vagyunk, és milyen színes is a világ. Előhívnak az emlékeik közül olyan szituációkat, szorongásokat is, amelyeket tudattalanul feldolgoznak.
Mikortól képes ilyesmire a diák? Milyen korúakat szólítotok meg?
Improvizálni tudnak kisebbek is, de nekik azért egyszerűbb játékokra van szükségük. Egy hat-hétéves gyerek például megbízható azzal a feladattal, hogy képzelje bele magát egy szituációba, és azt adja elő mutogatva, mintha nem tudna beszélni. Arra viszont még nem, hogy elvonatkoztasson, absztraháljon. Tavaly például volt egy olyan játék, hogy egy mindenki számára ismert mesét kérdésekkel kellett előadni. Az ilyesmihez már el kell érni egy bizonyos kort, és mi is elsősorban a középiskolás korúakat várjuk, de jelentkeznek egyetemisták is.
Ez az említett konkrét gyakorlat például mit fejleszt, miben segít?
Abban, hogy az ismert történetet egy másik síkra helyezed, ami megtanít egy általad ismert dologról másképp gondolkodni.
Fejleszti a spontán reakciót is, mert nem tudod, hogy a másik mit fog kérdezni, továbbá segíti az együttműködést és gyorsítja a reakciókat. Néha olyan dolgok kerülnek elő, hogy még magam is meglepődöm. Például valakik elkezdenek versekből vagy általuk olvasott szövegekből idézni. A lehetőségek tárháza végtelen.
Mit szűrtél le a tavalyi impróból?
Hogy nagyon összetett dolog a szervezés. 🙂 Hetven százalékban erre megy el az energia, a kreatív része pedig csak az esemény napján csúcsosodik ki. De akkor valami olyat kaptam tőlük, ami a férjem, a barátaim és a csapattársaim mellett elég lendületet adott ahhoz, hogy újra megszervezzem, és idén már a tavalyi résztvevők közül is akadt segítségem. A szakmai zsűrit Szabó Csilla drámapedagógus, Rakottyai Katalin, a Vekker Műhely tagja, szintén drámapedagógus, valamint Molnár Csaba filmrendező alkották, és az ő hozzászólásaik, építő kritikájuk által a verseny folyamán is fejlődtek a csapatok. Ezt csodás volt látni.
Olyan energiák mozdultak meg a résztvevőkben, amire ők maguk sem számítottak. És akkor azt mondtam, hogy megérte. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen közegben alkothatunk!