Vendéglőlesen: Green Buddha

Az egzotikus ételeket kínáló éttermeket többnyire másnak, nem mindennapinak tartjuk, ami még rendben is volna, ám ettől a megnevezéstől már csak egy lépés hiányzik ahhoz, hogy alkalminak, pazarlónak, luxusnak véljük őket. Tény, hogy léteznek pazar és drága éttermek, de nem lehet egyenlőségjelet tenni a luxus és az egzotikus közé. Az egyik jó példa erre a Pozsony belvárosában található Green Buddha (Zöld Buddha) étterem, melynek már az elnevezéséből is nyilvánvaló, hogy itt az ázsiai, pontosabban thai jellegű ételek ízvilágába kalandozhatunk el.

AZ ÉTTEREM, AZ ÉTLAP ÉS A VÁLASZTÉK

A thai konyhában az ízek és a színek tobzódásuk ellenére harmonizálnak. Az ázsiai konyhák egyik legnépszerűbbikét sok hatás érte az elmúlt évszázadok során, mégis sikerült megőrizni egyedi és sokszínű arculatát. Ennek az egyediségnek talán az is lehet az oka, hogy az egykor Sziámként ismert országnak nem voltak gyarmatosítói, akik a saját konyhájukat
magukkal hozva alaposan felforgatták volna a helyiek étkezési szokásait. Ennek ellenére – egy igen kellemes házasság formájában – a thai konyhában ötvöződik a nyugat és a kelet.

Az étterem a pozsonyi belvárosban lévő Zöld utcában található, az épület megnevezésében található szín emellett abból is adódik, hogy a pozsonyiak azt mindig zöld háznak hívták.
Asztalfoglalás nélkül látogattuk meg a Betyártanya séfjeivel. Az étterembe való belépéskor azonnal feltűnnek az említett házasságnak a jegyei, valamint egy hatalmas maszk, amely a falat ékesíti, illetve az étterem stílusáról mesélő kis Buddha szobrok. A beltér kissé sötét, ám kellemes hangulatfényben úszik. Miután a pincér szemügyre vette társaságunkat, egy hatszemélyes asztalhoz ültetett le, és máris nyújtotta az étlapot és az itallapot.

Az asztalok megterítése nem éppen az európai szakmai vonalat követi, de terítő nélkül is nagyszerűen festenek, és mindegyiken megtalálhatók az evőeszközök, a boros, illetve üdítőitalok fogyasztására szolgáló pohár.

img_1721

A hagyományos eszközökön kívül az ázsiai ételeknél használatos pálcikákat nem találtunk, és sajnos a pincér fel sem kínálta a használatuk lehetőségét.

Az étlap lapozgatása közben sikerült elmélyednem az étterem belvilágában: a boltíves mennyezeten és az étterem alkotóelemein is a fehér és barna szín dominál, ezek pedig hangulatfénnyel megvilágítva kellemes benyomást keltenek. A berendezést illetően kizárólag természetes alapanyagokat láthatunk. Többnyire valódi, Thaiföldről importált egyedi darabokról van szó.

Miután sikerült választanunk, leadtuk a teljes rendelést az előételektől kezdődően a desszertekig. Tudni kell, hogy az ázsiai éttermekben többnyire nem az általunk megszokott étkezési sorrendben tálalnak, hanem ahogy a konyhában elkészülnek egy-egy fogással, azt már tolják is az asztalhoz. 🙂

ELŐÉTELEK, LEVESEK

Az előételek és a levesek tálalására közel félórát kellett várnunk, de nem siettünk sehová. Az egyik előételünk a tatárbifsztek (8,50 €) volt, amelyet a felhasznált fűszerekkel, a shitake gombával és a bordás kellel (Bok Choy) kissé ázsiaivá varázsoltak. Aki túlságosan is hozzászokott a hagyományos ízvilágunkhoz, annak bizonyára furák ezek az idegen ízek, de egy kis kísérletezés csak fokozhatja bárki gasztronómiai élményeit! Az ételt egyfajta indiai pirítós kenyérrel tálalták, amely a leveles tésztához hasonlít, és forró zsiradékban sütik ki. Számomra a halolaj kissé idegennek tűnt a húsmasszában, de mire ez különösebben feltűnt volna, már el is fogyasztottam a fogást.

img_1725

A második előételünk a Popia Vietnam (4,50 €) volt, ami tulajdonképpen tavaszi tekercs avokádóval, mangóval és édes-csilis mártással. A tekercshez felhasznált tészta kissé nyúlós volt, ám az étel ízvilágát jónak találtam.

img_1728

Az egyik legismertebb thai leves, a Tom Yam Goung (6 €) is terítékre került, de kissé sósra sikeredett, míg a citrom ízhatása eléggé gyenge volt. A leves nem volt kellően csípős, így sajnos elmaradt az élmény, amire számítottam. Ha Thaiföldön fogyasztunk ilyen levest, a teljesen más ízvilág mellett fogyasztása közben még vagy két liternyi folyadékot ki is izzadunk! 🙂

img_1726

A következő fogásunk a Soto ayam (4,50 €), ami egy hagyományos indonéz leves, csirkehúsból, hajszálvékony rizstésztával, szójacsírával és főtt tojással. A levesben felfedezhető emellett a koriander, a kókusztej és a kurkuma aromája is. Ehhez nagyon hasonló leves a Tom Kha Gai, a thai konyha egyik remekműve.

img_1727

FŐÉTELEK

GAENG PHED PED YANG, KHAO HOM MALI – Vörös curry kacsahússal, jázmin rizs (11,50 €)

Egy igazán kellemes thai étel, amely nagyon közkedvelt tájainkon is. A kacsahús remek ízhatása és laza szerkezete nagyon illik a thai vörös curry-ből készült alaphoz, amelynek fő alkotóelemei a csilipaprika, a galanga gyökér, a kaffir lime levele, a koriander, a halszósz, a thai bazsalikom és a kókusztej. Az étel enyhén édeskés ízhatása azonnal egybeolvad a csípős utóízzel, és a kókusztejes, krémes állagú alappal.

img_1730

KHAO PAD – Csirkés sült rizs (8 €)

Az egyik legegyszerűbb thai étel, amely bármilyen húsfajtából elkészíthető. Jelen esetben csirkéből. A húst egy wokban egybesütik sok zöldséggel és tojással, majd szójaszósszal ízesítik, a kész ételt továbbá lime levével locsolják meg, és friss újhagymával díszítik. Nagyon izgalmnas és egészséges étel, amely közeli rokonságban van a nálunk ismert rizottóval.

img_1731

PHAD KANNA MOO GROP – Sült sertésoldalas, kínai brokkolival (9 €)

Talán az egyik legeurópaibb thai étel, amelyet ropogósra sült sertésoldalasból készítenek, és rengetegféle zöldségből álló ágyon tálalnak. Ezek közt szerepel a kínai brokkoli, a zöld vajbab, a szójacsíra és természetesen a csilipaprika. Az ételen érezhető a szójaszósz és a fokhagyma okozta ízkavalkád, az egészet pedig jázmin rizzsel tálalják.

img_1732

PHAD NAMAHOI – Marhasült kagylómártással (9,50 €)

Na, itt nem olyan a marhasült, mint amilyenre elsőre gondolnánk. Az egyes szeletekhez rengeteg zöldséget mellékelnek, az ízhatást pedig ezúttal is a fokhagyma, a szójaszósz és a lime határozza meg. A hús puha és zamatos volt, ám az étel eléggé zsírosra sikerült, és ez látható is maradt a felszínén.

img_1733

DESSZERT

A Miro Churros (6,50 €) volt az egyik desszertünk, amely a fánkhoz hasonló tésztából készült. Ezt sütötték ki, majd fahéjjal és kókuszreszelékkel szórták meg, végül friss mentalevéllel, eperrel, csokoládéval és kókuszos fagyival tálalták.

img_1735

A Gluay Buat Chi (4 €) egy nagyon ízletes, krémes desszert, amelynek ízét a kókusz határozta meg, de volt benne banán és csokival töltött rizsgombócok is.

img_1736

A Csokoládé és szezám (8,50 €) volt az utolsó általunk kóstolt desszert, amely egy kis golyónyi, mangókrémmel megtöltött csokoládétortából állt, amit vaníliafagyival és fekete szezámmagból készült piskótával tálaltak. A tortácska még forró volt, benne az apró fekete csokireszelékek csak úgy olvadoztak. Vaníliafagyival lehűtve hihetetlen ízkavalkádot eredményezett.

img_1734

SZUMMA SZUMMÁRUM

A csallóköziek körében közkedvelt kirándulási célpont a thaiföldi Koh Samui szigete, ahol jómagam is első ízben találkoztam az ázsiai, azon belül is a thai konyha eredeti remekeivel. Az ételkínálat sokunknak idegennek tűnhet, ám néha jó kilépni a komfortzónánkból, és megkóstolni más nemzetek étkeit is.

A Green Buddhától ugyanakkor őszintén szólva többet vártam! A háttérben szóló thai zene jó hangulatúvá tette az esténket. Az ételek külleme és tálalása is remek volt, a részletekbe menően kidolgozott dizájn szinte minden esetben ámulatba ejtett! Ám hiányzott belőlük valami plusz…

Egy olyan plusz, ami az ételeket különlegessé tette volna. Egy olyan ízkombináció, ami egyedivé tette volna őket. Ízvilágukban meglehetősen aluldimenzionált ételekkel találkoztam a Green Buddhában, amelyek íze, mondhatni, egy kaptafa volt.

A felszolgálás kellemes, de nem átlagon felüli. Szívesen megismertetik a vendéggel az ételeket, ajánlanak hozzájuk italokat, sőt, akár teljesen a pincérekre is bízhatjuk magunkat!

A Green Buddhával egy középkategóriás éttermet ismertünk meg, és ez az áraiból eredően nem is különösebben kifogásolható. Négyen csaknem teljes menüt, hárman pedig néhány üveg finom thai sört is elfogyasztottunk, ennek ellenére a számla kellemes csalódást okozott.

Annál kellemetlenebbet a mellékhelyiségek, amelyek rendetlenek voltak, úsztak a vízben. Legalább illatosak voltak…

Az étteremben 120 €-t fizettünk, amelyből az italok 39 €-t tettek ki!

Hangsúlyozzuk, hogy a fent leírtak kizárólag csapatunk tagjainak véleményét tükrözik. Tapasztalatainkat ugyan nem számszerűsítjük, de igyekszünk továbbra is teljes objektivitással és a legnagyobb alapossággal szemügyre venni az aktuális éttermet, és szavakba önteni az élményeinket. Ez az év a legjobbakról szól!

(Az írás megjelent a Klikk Out magazin 2016/10. számában.)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább