Ki ne emlékezne a Vajanský utcai alapiskolára, mikor még így nevezték, mert az idő múlásával párszor átkeresztelték sokunk kedvenc iskoláját az elvtársak.
Ide kezdtem járni 6. osztályba a 70-es évek végén (előtte a Fő utcára jártunk), és szinte az első pillanattól kezdve imádtuk szeretett iskolánkat. Nekünk, akiknek az egész napjuk sporttal telt, egy ajándék volt a szurkos kézilabdapálya, salakos futópálya, közepén a szántóföldre emlékeztető füves pálya.
A Baťában vásárolt teniszlabda nagyságú szivacslabdával zajlottak a focimeccsek kettő a kettő ellen, és komolyan mondom, sokszor szenvedtünk elég fájdalmas horzsolásokat a forró szurokpályán.
Kedvenc testnevelés szakosunk, Szúnyog tanár úr az első pillanatban lecsapott ránk, és azt vettük észre, hogy egy szervezett kézilabdacsapat tagjai lettünk heti 3 tréninggel.
Szinte zabáltuk az edzéseket.
Olyan nevek voltak a csapattársaim közt, mint a higanymozgású irányító, Ábrahám Vigyori Bandi, az átlövő Gaál Józsi Antal Szőke Lacival, a csámpásfutású szélső, Farkas Tyúki Karcsi, és igen, ezek a játékosok őstehetségek voltak, akiket Szúnyog tanár úr olyan fegyelemre, munkára bírt rá, hogy minden kerületi csapat rettegett tőlünk.
Túloznék?
Nem hinném, hiszen akkor olyan korosztályok edzettek a Vajanský utcai iskola udvarán, akik közül jegyzett kézis tehetségek kerültek ki.
Elárulok egy nyílt titkot, amit az akkori kézilabda-szerelmesek nagyon is tudtak, mégpedig, hogy a Gorkij alapiskolában is volt egy csapat, és bizony szintén tele volt jobbnál jobb kézilabdás srácokkal.
Hol vannak azok az idők, amikor városunkban két alapiskolában is kimondottan jó csapat volt, és a rivalizálás szinte az egekbe szökött!
Közös a két időszakban csak annyi, hogy kellő mennyiségű pénz akkor sem volt a kézilabdára, és most sincs, de aki szereti ezt a gyönyörű sportágat, annak mindegy.
Ilyen volt többek között Szúnyog tanár úr is, akinek köszönhetjük az örök kézilabda-szerelmet.