Aznap, amikor szerkesztettem ezt az interjút, böngésztem a Digisport csatornáin. Kerestem, hogy melyik BL-meccset nézzem meg. Az első kínálat: Borussia Mönchengladbach–Manchester City. Tovább nem is keresek, mert a Gladbach Bénes Lacus csapata. Az egyik kamera rápillantott a cserepadra. Hiszen az a Lacus! – kiáltottam fel. Bizony Ő, s első ízben jutott legalább a cserepadra! Bevallom, amikor láttam, hallottam és éreztem a beszélgetés közben azt a focilángot, amely a tizenkilenc éves Lacusból áradt, az jutott az eszembe, milyen jó így beszélni a közös szerelmünkről. Mert, ahogy Lacus édesapja, „Pacal”, úgy Ő is javíthatatlanul szerelmes a fociba.
Lacus, az édesapád a csallóközi régióban ismert kapusnak számít, mondhatjuk úgy, hogy a fociszeretet nálad adott volt?
– Lényegében igen. Amikor kicsi gyerekként megtanultam járni, már akkor is csak labdát vettek nekem mint játékot, mert engem csak a labda érdekelt. Nem érdekeltek az autók se, csak a labda. Volt egy plüss labdám, azzal tanultam meg rúgni.
Az apud sokáig védett, tehát te is láttad. Milyen kapus volt? Vigyázz, mert fontos, hogy mi lesz a válaszod… 🙂
– Az apu nemcsak kapus volt, szinte minden poszton játszott: Emlékszem olyanra, hogy úgy indult a meccsre, hogy kapus lesz, de végül csatárként lépett pályára. Jó, persze, az apu nem volt ligás kapus, de szerintem jó kapus volt, mert mindenhol szerették. Épp most beszéltünk arról, hogy befejezné a focit mint játékos. Már nincs rá ideje, hiszen Krisztián testvéremet is hordja a DAC-ba edzésekre, ahol kapus, és sokszor este jönnek haza. Ez már sok lenne.
Milyenek voltak a kezdetek az igazi fociban?
– Körülbelül 5-6 évesen, amikor Doborgazon jártam iskolába, már Somorján fociztam. Csatárként játszottam Pinte Patrikkal, miközben mi voltunk a legfiatalabbak a csapatban. Somorján körülbelül nyolcéves koromig játszottam. Főleg barátságos meccseket és tornákat, persze ez még nem egész pályás foci volt.
Somorja után a dunaszerdahelyi ificsapatok következtek…
– És bizony, nem is rövid időre. Öt évet voltam Dunaszerdahelyen.
Talán legemlékezetesebb az U15-ös csapat volt, nem tévedek?
– Tényleg felejthetetlen időszak volt. Leginkább a teremtornák maradtak meg bennem, jó eredményeket értünk el. Többnyire az első háromban benne voltunk. Játékostársaim közül megemlíteném az 1997-es korosztályt, Sandal Dominikot, Boráros Atát, Iván Alexot, Bazsó Zsoltit, Végh Dominikot.
Körülbelül ez idő tájt figyeltek fel rád a győriek…
– Miután megnyertük a második ligát, elutaztam a szlovák U15-ös válogatottal Kassára, egy tornára, amelyen részt vett Győr csapata is. Ott figyeltek fel rám, és röviddel a torna után meghívtak próbajátékra. Ugyanakkor megelőlegezték, hogy száz százalékra akarnak. Beleegyeztem, s bár Dunaszerdahelyen is jó volt, akkor még nem volt kialakítva olyan szinten az akadémia, a pályák, mint Győrben. Én mint falusi gyerek, soha nem láttam olyan körülményeket, mint a győri akadémián. Három éven át a kollégiumban éltem, ez azért is volt jó, mert az addigi pályafutásom során rengeteget utaztam az edzésekre. Bevallom, ez a győri kollégiumi élet összekötve a focival nekem nagyon tetszett. Nem kellett korán kelni, elég volt fél nyolckor kiugorni az ágyból, következett a két óra a suliban, tizenegytől pedig a két óra edzés. Utána ebéd, háromig-négyig suli, délutáni edzés… Persze, este volt kötelező két óra a tanulószobában. Haza hetente jártam. Az elején nehéz volt, mivel először voltam ilyen hosszú ideig a szüleim nélkül. Ezután könnyebb volt megszokni Zsolnán, hogy néha három hétig sem voltam otthon.
Milyen szerződést kötöttél a győriekkel?
– Hároméves szerződést írtam alá, viszont egy év után újra aláírtam egy jobb szerződést. A Győrben töltött utolsó pár hónapban már éreztem, vagyok olyan szinten, hogy pályára lépjek a B-csapatban, vagy az U21-ben. Pár meccset játszottam is. Ami nem biztos, hogy jó volt, mielőtt Zsolnára kerültem, elvittek téli felkészülésre, és az iskola abszolút nem fért bele az időmbe.
A győri akadémián volt egypár DAC játékos. Kivel találkoztál te?
– Hja… Gányovics Erik, Sandal Dominik, Busanszki Viktor, Medgyes Sinan, Ivan Alex. Mindennap velük voltam. Amikor odajöttek, bemutattam nekik, hogy mi hol van, és hogyan működik az egész klub. A srácokkal szinte csak a fociról beszéltünk. Mellesleg, ha én találkoztam valakivel, aki nem szerette a focit, azzal nem tudtam két szót váltani, én csak a fociról beszéltem…
Akkoriban elég gyakran eljártál a DAC meccseire…
– A Győrben töltött három év alatt minden meccsre elmentem, amikor lehetőségem volt rá. Doborgazról jártam, ha nem az apuval, akinek akkor nem nagyon volt ideje, akkor is mindig találtam valakit, akivel elmehettem a DAC-ra. Kétszer voltam a B-középben is, és szurkoltam, ahogy illik. Nagyon szeretem Dunaszerdahelyt, mert a városban imádják a focit, mindenki a fociról beszél, és ez az én életem is.
Tehát Zsolna…
– Tudtam a Zsolna érdeklődéséről, hiszen Guľa edzővel akkoriban már telefonáltam, hogy lenne ilyen lehetőség. Megnézték egy meccsemet, de erről az edzővel már csak akkor beszéltem, amikor Zsolnán találkoztunk. Számomra sokat jelentett, hogy egy edző négy órát utazott egy 16 éves gyerek miatt. Guľa edző elmondta nekem, hogy már az első percekben tudta, hogy kellek neki, mert pont ilyen típusú játékost kerestek.
Miért Zsolna és miért nem a DAC?
– Hm… az apuval és a menedzsereimmel sokáig amondók voltunk, hogy ha visszajövök Szlovákiába, akkor csak a DAC-ba mennék. Amikor jött a Zsolna ajánlata, a szívemben még akkor is úgy éreztem, hogy csak a DAC jöhet szóba. Viszont tudtam, hogy ha Zsolnára igazolok, akkor leszek a nekem megfelelő helyen, mivel Zsolnán folyamatosan beépítették a fiatalokat a nagy csapatba. Végül közösen a szülőkkel döntöttem. Érdekes volt. A szívem a DAC-hoz húzott, de tudtam, hogy ha Zsolnára megyek, akkor nagy focista lehet belőlem. Nagyon jó az edzőjük, Guľa, akivel még most is rendszeresen telefonálok. Hm… Zsolnán mindig azokat a meccseket vártam, amikor a DAC volt az ellenfél. Igaz, végül csak egyszer sikerült kezdőként játszanom a DAC ellen.
Nehéz meccs volt?
– Ez a meccs az eddigi legnehezebb volt számomra. Nagyon vártam és tudtam, hogy jól kell játszanom. Mikor felmentem a pályára, már azok a rigmusok szóltak, amelyeket én is énekeltem. Nehéz volt azt hallani, hogy ezek a rigmusok nem nekem és nem a csapatomnak szólnak.
De nem ez volt az első meccsed…
– Trencsén ellen játszottam először kezdőként, idegenben, mikor már el volt döntve a bajnoki cím. A meccs előtt sétáltunk a pályán, és Guľa így szólt hozzám: Fel vagy készülve? Mondtam, hogy: fel! Erre ő: kezdő leszel… Én csak néztem rá, ideges is voltam, és így kérdeztem őt: komolyan?
Térjünk rá egy emlékezetes meccsre, amely kulcsfontosságú volt az eddigi karrieredben – Athletic Bilbao…
– Idáig az életem legjobb meccse volt. Amikor megtudtam, hogy a Bilbao ellen játszunk, talán még a könnyeim is kicsordultak, egyből mindenkinek írtam, mindenkivel dumáltam róla… Amikor kisorsolták a Bilbaót, jóformán nem is tudtam aludni. Három nappal a meccs előtt már azt gondoltam, hogy talán túlmotivált leszek. A meccs napján reggel találkoztunk a stadionban, ahol közös reggeli volt, utána edzés, ebéd. Meccs előtt 5-6 órával két órát aludtunk, persze, aki tudott
Az ellen a Bilbao ellen nyert a Zsolna, amely akkoriban 4-0 arányban kiütötte a Barcelonát. És ezen a meccsen (Zsolna-Bilbao 3:2) a legjobb játékos Bénes Lacus volt…
– Hm… A bilbaói meccs után fontos volt, hogy a „földön maradjak”, mert tehetségből rengeteg van, de sokan nem lépnek tovább, mert nincsenek olyan szüleik, akik jó útra térítsék őket, nincs szerencséjük, vagy fejben nincsenek rendben. Még én se mondhatom, hogy teljesítettem a céljaimat. Zsolnán a bilbaói meccs után úgymond seperc alatt sztárok lettünk. Megállítgattak a városban, fotózni akarták magukat velünk, autogramokat kértek… Megtörtént olyan is, hogy figyelték, mit eszünk az étteremben… Ezt tudni kell kezelni…
A zsolnai időszak alatt sűrűsödött az irántad érdeklődő külföldi klubok száma. Milyen ajánlataid voltak?
– Természetesen a Mönchengladbach, akik már 3-4 éve figyeltek engem, Győrben, és az ifi válogatottakban is. Az ajánlatról tudott Antošík (a zsolnai fociklub tulajdonosa) és Guľa is.
A fejemben volt, hogy a sérülésem miatt nem vagyok top formában, de Guľa mondta nekem, hogy ez egy nagy lehetőség, szóval ne szalasszam el. Tudom, hogy a Mönchengladbachon kívül több érdeklődő is volt, de inkább nem akartam tudni, hogy konkrétan kik. Kizárólag az érdekelt, hogy számomra jobbak-e ezek az ajánlatok vagy se. A menedzserem azt mondta, hogy érdekesek, de Mönchengladbachban példaértékű az ifikkel való szakmai bánásmód. Nem is tudom, hogy az édesapám tudja-e, hogy ki mindenki érdeklődött még. A választással segített az apám, de a végső szó az enyém volt. Sokat köszönhetek a Stars & Friends cégnek, konkrétan Csontó Károly menedzsernek, hogy 19 éves koromban már ilyen nagy volumenű csapatban focizhatok.
Amúgy elégedett vagy az aktuális teljesítményeddel, illetve az elért eredményeiddel?
– Per pillanat fokozatosan tűzöm ki a céljaimat. Aktuálisan azt akarom, hogy jól eddzek az A-csapattal, játsszam a B-csapatban, hogy tavasszal minél többször benne legyek a meccsre nevezett keretben, és pályára lépjek legalább két percre. Később be szeretnék jutni a kezdőcsapatba, hogy Bundesligát és Német Kupát játsszak. Egy-két év múltán tehát az a célom, hogy a kezdőcsapatban legyek, és Bajnokok Ligáját játsszak. Egy nagy cél a BL – hallani a BL-himnuszt a pályáról. Még mindig a mobilomban van ez a himnusz, sokszor hallgatom utazás közben, vagy bármikor, amikor kedvem szottyan, és mindig libabőrös vagyok tőle. Szuper érzés, hogy olyan játékosokkal edzek, akik ezt a célt már elérték.
A bilbaói meccs előtt zenével próbáltad elűzni a feszültséget. Hogyan próbálod lereagálni a feszültséget mostanság, és tulajdonképpen milyen zenét hallgatsz?
– Nemcsak a Bilbao ellen, de mindig ugyanazt. Alvás előtt andalító, lassú számokat. Körülbelül félórával a bemelegítés előtt már pezsgőbb dalokat, hogy feldobjanak. Ilyen számok után már olyan érzésem van, hogy nem is kell a bemelegítés… Amikor felkelek, muszáj bemelegíteni, de mondjuk a Bilbao ellen, és remélem így lesz ez a Bundesliga-meccseimen is, nem kell reggeli hatkor bemelegítés, mert már úgy kelek fel, hogy készen leszek, és kellőképpen motivált a meccsre. Minden mérkőzés előtt szeretek magam sétálni a pályán. Magam megyek zuhanyozni, és amikor már fel vagyok öltözve a meccsre, minden izmomat szétmozgatom.
Van időd foglalkozni mással is, mint a focival?
– A barátnőm jár utánam, ilyenkor vele töltöm az időmet. Ezenkívül számomra nagy pihenés a horgászat, vagy amikor vadászni megyünk az apuval. Nagyon szeretek az apuval beszélgetni, mindent szétboncolunk, ami történt… Ha hazajövök egy-két napra, akkor meglátogatom a nagyszüleimet, ilyenkor szeretem a rokonaimmal tölteni az időt. Németországban próbálok nyelvet tanulni, és szabadidőmben természetesen fifázok. Amikor megjelent a FIFA, talán az elsők között voltam, akinek megvolt. Gyakran játszom, de nem szeretem magam játszani…
Melyik ligát preferálod, nemcsak a FIFA-játékban?
– A kedvenc klubom a Manchester United, és a top ligákból a német, az angol és a spanyol ligát szeretem. Ami a hangulatot illeti, nálam egyértelműen a német liga a nyerő.
Tudom, hogy ilyen fiatalon még talán necces, ha megkérlek arra, hogy tanácsokat adjál a fiatal focistáknak, de én akkor is megkérdezem. Tehát mi az üzeneted?
– Amikor hazajövök, gyakran megnézem a régi játékostársaim meccseit, de nem tudom, hogy mit tanácsoljak nekik. A tanáraim azt mondták nekem, hogy mással is foglalkozzam, ne csak a focival. Amondóak voltak, hogy focival csak kevesen keresik meg a kenyerüket, tehát javasolták, hogy arra ne alapozzam az életemet. Nem lehetek biztos, hogy én leszek az, akinek ez sikerül, de nem tudtam, hogy mi mást csinálhatnék a focin kívül. A foci az életem. Amikor olvastam a könyveket Ronaldóról, vagy más focistákról, ők se tudták elmondani, hogy miért pont ők lettek sikeresek. Természetesen fontos a mentalitás, de jöhetnek sérülések, valami nem sikerül, de ezt nem tudom befolyásolni. Egyszerűen, a focit elejétől kezdve úgy csináltam, hogy nekem ez sikerülni fog, és megteszem a maximumot érte. Tehát nincs tanácsom, hogy segítsek. Természetesen, ha most elolvassák, hogy nem nagyon figyeltem oda, akkor az miatt ne hagyják abba a tanulást, az hülyeség. A tanulás szükséges, és én sajnálom, hogy keveset foglalkoztam a nyelvek tanulásával.
Van elképzelésed, hogy mit fogsz csinálni a karriered után?
– Beszélgettünk erről a családommal. A nagyszüleim szerint kezdjem az edzősködéssel, de én még nem vagyok benne biztos, hogy ezt az utat akarom választani, inkább nem. Biztosan a foci körül szeretnék mozogni, de hogy pontosan mit, azt még nem tudom. Szeretnék megélni abból, amit a karrierem idején keresek, a többit majd meglátjuk.
Társszerző: Milan Vrábeľ