Amikor elolvastam egypár cikket a cseh weboldalakon, szinte szemet szúrt egy cím – A szlovák Boráros Gábor megfojtotta a cseh Bělejt! Klasszikus bulvár cikkcím, én annak ellenére plasztikusan elképzeltem, hogy elég egy rossz kérdés az interjúban, és nekem annyi… 🙂 Ezek után senki sem hiszi el nekem, hogy nem önvédelemből választottam az interjú helyszínének egy fotóstúdiót… Vicc nélkül, végül klassz egy órácskát töltöttünk a fotóműteremben, és sikerült Gábort nem egyszer megmosolyogtatni. Nézzék, olvassák, hallgassák…
Gábor, megkérlek, mutasd be nekünk az Oktagon reality show-műsort, melynek a győztese lettél!
– A cseh O2 Sport tévécsatorna Oktagon reality show-műsora, egy amerikai licenc alapján készült. A tengerentúl The Ultimate Fighter címen ismerős. Cseh oldalról Ondřej Novotnýt, a szlovák oldalról Pavol Nerudát nevezném ötletgazdáknak. Az információim alapján Európában első ízben szerveztek egy ilyen típusú reality műsort.
Hogyan működik egy ilyen show a kezdetekben?
– Elsősorban jelöltek egy szlovák és egy cseh csapatot. Egy hónapig laktunk egy helyen, edzettünk ugyanabban a teremben. Egy rendszer alapján lett kiválasztva, hogy a felkészülés alatt ki kivel bunyózik.
Téged ki kért fel, hogy részt vegyél a realityben?
– Pavol Neruda megszólított több bunyóst a pozsonyi klubomból, persze, az elején csak nagyvonalakban ecsetelte, miről is van szó. A pozsonyi klubból végül ketten vállaltuk el. Nem volt selejtező, vagy bajnoki mérkőzés, hanem egyfajta megszólítási jelölés.
Ha jól tudom, akkor augusztustól kezdődött a műsor.
– Igen, augusztus elején, és Pozsonyban kezdtünk forgatni. Az első napokban a kamerák előtt amolyan bemutatkozási jeleneteket vettek fel. Körülbelül így néztek ki a napjaink: Amíg az egyik csapat edzésen volt, amelyről felvételek készültek, a másik csapat tagjaival beszélgetéseket vettek fel. Aztán cseréltünk. Következtek a csapatversenyek. Az első csapatversenyt a csehek nyerték meg, s ezzel a jogot is, hogy kiválaszthassák, ki kivel bunyózik az éles meccseken. Négynaponta került sor a mérkőzésekre.
Te mikor kezdtél?
– A show abszolút első mérkőzésén… 🙂 Augusztus elsején szállásoltak el minket, és azt hiszem, negyedikén már élesbe mentem. Nem nagyon örültem ennek, mivel nem voltunk még, úgymond meccsre készek. De a csehek eldöntötték, hogy én küzdök meg elsőként. Hála istennek az első mérkőzést megnyertem, ezután viszont nekem volt a legjobb pozícióm, mert nem kellett izgulnom, mivel tudtam, hogy több hétig nem kerülhetek sorra. Tulajdonképpen nyugodtan felkészülhettem a következő meccsemre.
Melyik mérkőzés volt a legnehezebb?
– Szerintem a legelső, mert sokkal jobb ellenféllel szemben kellett nyernem, mint a következő összecsapáson, ráadásul felkészülés nélkül.
Mi döntött az utolsó, Bělej elleni győzelemről?
– A döntőben az állt mellettem, hogy fizikailag erősebb voltam. Bělej oldalán pedig az, hogy jóval magasabb volt. Nekem ült a földharc, neki pedig az állóharc. Kondicionálisan és technikailag mindketten fel voltunk készülve.
Mit jelenthet a győzelem egy ilyen show-műsorban?
– Azt hiszem, hogy magában fontos az a tény, hogy nemcsak egyszerű meccset vagy versenyt nyertem, hanem egy huzamosabb ideig tartó show-t. Megnyertem az Oktagont, Európában elsőként. Az is fontos, hogy mivel csehekkel együtt versenyeztünk, egy másik országban is felfigyeltek rám, elvégre a műsornak nagy volt a nézettsége. Ez talán kiváló ugródeszka lehetne arra, hogy a továbbiakban jóval komolyabb meccsekre kapjak meghívást.
A szerződésben van olyan rész, amely további együttműködésre kötelez, mint általában a többi realityben?
– Ebben műsorban nincsenek ilyen kötelezettségek. Viszont benne van a szerződésben, hogy a jövőben biztosítanak négy mérkőzést, plusz a Profighters cég öltözéket és felszerelést.
Picit beszéljünk a kezdetekről. Elég későn, tizenhét évesen kezdted…
– Tény, hogy elég későn, mert többnyire körülbelül tízévesen kezdenek a könnyebb küzdősportokkal (birkózás vagy karate), és onnét váltanak át idővel a ketrecharcra. Én, rendhagyóan, egyenesen az MMA-val kezdtem.
Mit szólt az édesapád arra, hogy ketrecharcos akarsz lenni?
– Amikor eldöntöttem, hogy ki akarom próbálni a küzdősportot, az édesapám ellenezte, nem nagyon tetszett neki az ötlet…
Miért döntöttél a ketrecharc mellett?
– Hm… Mielőtt elkezdtem a ketrecharcot, csak fociztam vagy tornáztam. Viszont, soha nem tudtam (és a mai napig sem tudok) végignézni a tévében egy meccset. Egyszerűen csak akkor érdekelt, amikor csináltam. De egy box- vagy kick-box meccset szívesen megnéztem. Az édesapám ismerősei hobbi szinten edzettek, és én is eljártam velük. Ott találkoztam először Végh ,,Pumukli” Attilával, aki elhívott Bősre edzeni. Megismerkedtem Buchinger Ivánnal, Mišíčák Zolival és Gróf Lórihoz is eljártam. Ez már profi szint volt. Akkoriban már egyre jobban érdekelt a ketrecharc. Amikor megnéztem Attila első meccsét, megragadt az egész. Ahogy bevonultak, ahogy mozogtak a ketrecben, ahogy a meccsre koncentráltak…
Te hogyan koncentrálsz a meccsre?
– Négy órával a bunyó előtt zenét hallgatok az öltözőben, de nem nézek videót. Sokkal jobb, ha fekszek, és senki sem zavar. Hallgatom a zenét, és az ellenfélre gondolok. Pörögnek előttem a képek, amelyeken láttam az ellenfelet bunyózni. Közben az én stratégiám is pörög az agyamban. Az utolsó egy órában már átöltözve bemelegítek. Az már a teljes koncentráció ideje. Fejben már a ketrecben vagyok – harc üzemmódban.
Meccs után milyen a levezetőd?
– A meccs utáni pillanatokban még mindent átérzek, mindenféle örömöt. Előttem vannak a prágai győzelem meccs utáni percei. Rengeteg fotózás, gratuláció, sajtótájékoztató, kamera… – azt sem tudtam, hol áll a fejem… Utána elindultam az öltözőbe, levetkőztem, gyorsan beugrottam a zuhany alá, és ott jött a megnyugvás… Megvan! Sikerült! És lassan elkezdem érezni a fájdalmakat… 🙂 A zuhany után már fájt az egész ember, és onnét már sántítva mentem ki. Fejben elégedettség volt, de a test ki volt nyíródva… 🙂
Ilyen strapa után viszont jön egy remek pillanat. Már lehet enni! 🙂
– Fúúú…! A kajálás már a mérlegelés után következik, egy nappal a meccs előtt! J A mérlegelés után lassan kell visszatölteni a megszokott táplálkozást. Először folyadékkal, utána mehet a hús, a rizs és a gyümölcs. Csak később jöhetnek az édességek. A meccs előtti mérlegelésen 77 kg voltam, másnapra a mérkőzésre már 86 kg… Persze, a meccs után még napokig éhes vagyok, még ma is… 🙂 Amennyit megettem az elmúlt három napban, több embernek is elég lenne… 🙂
Mit eszel most?
– Bármit, amit meglátok! 🙂 Természetesen a mama főztjét, a kirántott húst, a húslevest, a sütiket, a túrós rétest, szóval, ami jön…
Ki mindenki volt ott a prágai döntőn, és kire néztél elsőként rögtön a győzelem után?
– Ott volt a barátnőm, az öcsém, az édesapám, a keresztapám, a barátaim és az ismerőseim. A győzelem után először a tömegre néztem. Felugrottam a ketrecre, aztán a tömeg felé fordultam. A ketrecben az édesapám állt, tehát őrá néztem másodiknak, és pacsiztam is vele. 🙂 Ezután persze a csapattársaim felkaptak, és azokkal őrültem a győzelemnek.
Mikor kezded az edzéseket?
– Már edzek, de mivel még van néhány sérülésem és picit megfáztam, csak lazán átmozgatom a testemet. Januártól kezdődik az igazi menet.
Mit üzensz azoknak, akik ketrecharcosok akarnak lenni?
– Elsősorban azt, hogy mindenki csinálja, amit szeret, ne másvalaki döntése alapján tegyen valamit. Az kezdje el ketrecharcot, aki tudja, hogy nemcsak adni, hanem kapni is fog. Aki azt hiszi, hogy bemegy a ketrecbe és mindenkit simán ,,agyoncsap”, az kerülje is el. De végeredményben minden az akarat kérdése.