Helyszín: egy felkapott kisvárosi bár
Szereplők: E. és M.
Szombat este. Szinte az egész város kihalt, lakói az előző napi éjszakázást pihenik ki. A bár, ahol ülünk, félig megtelt, a körülmények ideálisak egy laza estéhez.
– Adj két pofont, ha rossz irányba alakulnak a dolgok – hangzik el Erika szájából. – Túlságosan problémamentes az egész. Ha előjön a programhiba és belebonyolódok egy újabb hülye sztoriba, állíts le valahogy. Ha máshogy nem megy, használj fizikai erőszakot.
Az esély, hogy ugyanaz lesz a forgatókönyv, mint az elmúlt évek alatt jó párszor, túl nagy. Sorsszerűen mindig ugyanazokhoz a típusú férfiakhoz vonzódunk. Álmatlan éjszakákat, érzelmi túlkapásokat, illúziókat hoznak magukkal az életünkbe. A velük elkezdett történetek mindig váratlanul fejeződnek be, és a vége mindig ugyanaz. Kilépnek az ajtón és mi ott maradunk a padlón. Minden egyes elválás után megfogadjuk, hogy soha többet nem esünk abba a hibába, aztán jön Ő egy újabb kiadásban, és félrerakjuk szabályainkat.
– Szerinted csak elhatározás kérdése? A változás, az ismétlődő tévedéseink elkerülése rajtunk áll? Vagy ez egy általunk nem befolyásolható dolog? – kérdezi Erika.
Elhalkulunk, betér az utcáról az egyik tévedés. Hús-vér alakban.
– Még jó, hogy az új ruhámat és magassarkút vettem fel – mondom a barátnőmnek, miközben feszülten kortyolok az italomból. – Úgy tudom, szakított a csajával. Jót tett neki az idő, nézd csak meg, jobban néz ki, mint valaha…
Egy üzenet ugrik fel a telefonom képernyőjén: Nagyon csinos vagy ma este. Ő küldte, András, a hús-vér tévedés. A sarokból figyel.
Zuhanok, elveszítem a kapcsolatot a valósággal, újra a hatása alá kerültem, nem tudok józanul gondolkodni vele kapcsolatban, érzem, hogy túlságosan közel állok a következő hibám elkövetéséhez. Hirtelen, az utolsó pillanatban egy láthatatlan védőkötél határozott mozdulattal visszaránt.
– Tudom, te f.szfej – küldöm neki a választ.
– Elhatározás – mosolygok Erikára.
– Tessék?
– Hát, amit kérdeztél az előbb. Hogy el tudjuk-e kerülni, hogy ugyanabba a hibába essünk újra meg újra.
– Úgy érzed? – tűnődik.
– Tudod, addig él benned egy illúzió, amíg nem szeretnéd elengedni. Amíg ragaszkodsz ahhoz, hogy a napjaid része legyen. Ha elengeded, egyszercsak elmúlik az érzés.
– Meglehet.
– Hátha az új pasi az a kivétel, ami felrúgja a szabályt. Ha a forgatókönyv ismétlődik és visszaesel, jöhet az a két pofon.
– Odanézz, András elment, köszönés nélkül. Nagyon rosszul érint, hogy látnod kellet őt? – kérdi Erika együttérzően.
– Nem, sokszor jobb, ha az emberek köszönés nélkül távoznak az életedből. Ahhoz, hogy néhány történet sose fejeződjön be, nem szabad, hogy valaha is elkezdődjön.
p.marianna