Csodagyerek a filmiparban, övé lehet az idei év!

Vasárnap osztották ki a Golden Globe-díjakat, és azok mellett, akiket mindenki kívülről fúj, érdemes lesz odafigyelni a jövőben egy piszkosul fiatal fickóra.

Damien Chazelle-ről van szó, aki a rendezés glóbuszával tolatott haza, amit a taroló, hét szobrot is begyűjtő Kaliforniai álomért kapott.


Offtopic: A magyar fordítókat lehet átkozni, hogy ilyen hitvány és lapos címet adtak a filmnek, ami idén valószínűleg elég sokra viszi majd. Nyilván úgy gondolták, hogy egy öt évados amerikai tinisorozat, amelyet a mai harmincasok simán láthattak a tévében, és egy húszéves, igaz, ismeretlen Paul Rudd-film mellett még elfér. Nagy ügy…


Jegyezzük meg inkább az esetlensége ellenére is szerethetőbb eredeti címét: La La Land. De mielőtt szót ejtenénk róla, menjünk vissza az időben néhány évet.

Damien Chazelle-t a filmművészet 2009-től tartja számon, ekkor debütált a független kísérleti alkotások közé sorolható Guy and Madeline on a Park Bench c. dzsesszfilmjével, amiről a Variety kritikusa, John Anderson akkoriban azt írta, hogy „egy mágikus ötvözete Jean-Luc Godard-nak, Miles Davisnek, Morris Engelnek és A cherbourgi esernyőknek“. A kritikusok többnyire szerették a filmet, azonban néhány kisebb filmfesztiváltól eltekintve (Torino, Denver) nem tarolt a világban.

Ezt követte viszont az a film, ami a kigurított vörös szőnyeget jelenti bármely stúdióhoz. A Whiplash.

2015 februári számunkban így írtunk róla:



A Whiplash átgázolt a díjszezonon, és a három legjelentősebb közül a Golden Globe-ról egy (férfi mellékszereplő, J. K Simmons), a BAFTA-ról három (férfi mellékszereplő, vágás, hang) és az Oscarról is három szobrot (férfi mellékszereplő, vágás, hangvágás) invitált a vitrinbe.

Damien Chazelle többek között az Origónak adott interjújában is beszélt arról, hogy kamaszkorában dzsesszdobosnak tanult, és akkori élményeiből merített. „Az a nagy kérdés, hogy boldogabb ember legyél, de a zenéd kevésbé legyen jó, vagy fordítva?“ – tette fel a filmmel kapcsolatban benne megfogalmazódott egyik költői kérdést.

Azóta két év telt el, és most újra a zenés műfajhoz nyúlt.

A Kaliforniai álom c. filmet decemberi számunkban ajánlottuk:



Nos, ha az utóbbi időből még egy olyan remek főszereplő-párost kellene említeni egy filmből, mint Chris Pratt és Jennifer Lawrence január elejétől mozikba került űrutazós Passengersben, akkor az tuti Ryan Gosling és Emma Stone volna a Kaliforniai álomból.

A filmmel Gosling és Stone is kikaparta a saját gesztenyéjét Hollywoodban, a külföldi újságírók díjazták vibráló jelenlétüket Chazelle musicaljében.

Goslingnak ez volt az ötödik jelölése, mind kiváló filmek:

Plasztik szerelem (2009) – egy guminővel él, ennyike.

Blue Valentine (2011) – egy kapcsolat gyönyöreitől a kimúlásáig, fantasztikus képek és alakítások, Michelle Williamsszel.

Őrült. Dilis. Szerelem (2012) – amikor megtanítja csajozni a kiégett lúzert, Steve Carrelt, ebben szerepeltek először közösen Emma Stone-nal!

A hatalom árnyékában (2012) – George Clooney háttérembereként.

Emma Stone a harmadik jelölését váltotta glóbuszra:

Könnyű nőcske (Easy A – 2011) – középsulis lazázás, amelyben lúzereket emel a magasba.

Birdman (2014) – a Whiplash évének legcsodálatosabb filmje, ahol Stone a főhős Michael Keaton lányát alakítja. Az alábbi jelenet megér akárhány szobrot:

A Kaliforniai álom becsavarta a könnyed (vígjáték/musical) kategóriában a legjobb film díját, musical révén a filmzene és betétdal is szakított, a még mindig kevsebb mint 32 éves direktor pedig forgatókönyvíróként is lecsípett egy gömböt.

Damien Chazelle harmadik, tulajdonképpen szerzőinek mondható filmjével felkerülhet az ipar vastrónjára. Persze akadnak bőven vetélytársak, és a filmakadémia tagjai más ismérveket tartanak szem előtt, mint az újságírók.

Legutóbb három éve fordult elő, hogy Golden Globe-győztes nyert Oscart (2014 – 12 év rabszolgaság), de utoljára öt éve alakult úgy, hogy a vígjáték/musical kategória győztese vitte haza az aranyszobrot is. Az a darab, A némafilmes viszont egy szívderítő zenés-táncos alkotás volt, akárcsak a Kaliforniai álom.

És akkor íme az előzetese:

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább