Ha sapka, akkor legyen gombócos!

Eddig úgy gondoltam, hogy pár nap hidegebb idő még nem a világ, de amikor ma reggel beültem az autóba, s remegő kezeimmel próbáltam bestartolni az autót, megpillantottam, hogy a műszerfalon ott virít a -8°C. Ekkor rádöbbentem, hogy jobban fel kell készülnöm a hidegre.

Az előző teleket nézve nem kellett túlságosan sokat harcolnunk a hideg ellen, ezért azt hittem, idén sem lesz ez másképp. Így a sapka és a kesztyű mindig kimaradt a ruhatáramból. A sálakat mindig is szerettem, minél vastagabb, s melegebb, annál jobb. 🙂 Kesztyűt is csak akkor húztam, ha hógolyózni akartam… hát ez elég ritka alkalom volt! Na, de a sapka, hát azt mindig is utáltam! Emlékszem, általános iskolában anya reggel a fejemre húzta kék kötött sapkámat, s a lelkemre kötötte, hogy hazafelé is mindenképpen vegyem fel, hiszen mire elsétálok a buszmegállóig, megfázik a fejem. Én ezt rögtön megkérdőjeleztem magamban:

„Mégis hogyan fázhatna meg a fejem?”

Így a sapi gyorsan a táskám mélyén landolt. Persze, amikor elértem a házunk elé, gyorsan előkotortam, s feltettem, nehogy lebukjak. 🙂

A sapkától való „iszonyom” azóta sem hagyott el. Ma azonban elhatároztam, hogy nyakamba veszem a várost, s veszek magamnak egy jó meleg sapkát. Rá kellett ugyanis jönnöm, hogy tényleg fázik a fejem, s hát ugye a hajhagymáimnak sem tesz jót a hideg. Ahogy a várost jártam, megállapítottam, hogy

kétség kívül tarol a kötött sapi gombóccal a tetején.

Lehet fekete, fehér, piros, szürke, rózsaszín, vagy akár színes is, a lényeg, hogy gombócos legyen. 🙂 S mivel, ugye, gombócból sosem elég, ezért válogathatunk a kicsi, nagy, közepes, sötét, világos, puha, tollas, és még sorolhatnám, milyen gombócok közül. Én persze hagyományosat kerestem, csak semmi gombóc. Gondoltam, a kishúgomnak karácsonyra piros gombócos sapkát vettem, csak nem veszek magamnak is?! Hozzáteszem, a kishúgom 6 éves, én 24… Az okfejtés teljesen egyértelmű!

Majd miután körülbelül a tizenötödikféle sapkát próbáltam fel, s mindegyiket egyértelműen elutasítottam, rábeszélt az elárusító hölgy, hogy próbáljak már fel egy gombócosat is. A kabátomat látván egy szép krémszínűt választott, természetesen kötött, s a végén ott díszeleg az ominózus gombóc. Hát legyen, gondoltam. Felpróbáltam, s láss csodát, ez állt rajtam a legtűrhetőbben! 🙂 Sokat gondolkodtam, mi legyen, majd a hölgy közölte, hogy ezt a fajtát szinte minden korosztály imádja, a kisgyermek, a tinik, a fiatalok, sőt még a picit idősebbek is. Így aztán nagy nehezen, de rászántam magam a vásárlásra, s meglett az én első gombócos sapkám is! 🙂

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább