Vegyes házasságnak számít az ma már, ha egy férfi és egy nő köti össze az életét? Ha még más vallásúak is, akkor pláne, igaz? Mert ha így van, akkor én bizony vegyes házasságban élek. Nem mondom, vannak viszontagságos pillanataink, kényes helyzetek, amikor valaki biztosan sérül. Nincsenek sablonok, semmiben nem tudunk általánosítani, csakis az adott szitu az, amit épp kezelni tudunk.
Amint megszületett a kisfiunk, ténylegesen is családdá váltunk. Valakinek a szülei lettünk. Így hármasban egy egységgé, egy kerek egésszé váltunk.
A születésével és az egyre ijesztőbbnek tűnő felelősségérzettel párhuzamosan felmerült egy csomó sürgető kérdés is, amit azonnal meg kellett válaszoljunk. Az elsők közé tartozott, hogy megkereszteljük-e kisbabánkat, és hogy járjon-e aztán velünk templomba.
BB ugyan még csak 14 hónapos, de máris készülök magamban a kis kíváncsi kérdéseire: milyen az Isten, kik azok az istenségek, mi a vallás, mi a hit, és így tovább. Mindezekre pedig olyan választ kell adnom, ami az Apa vallását is figyelembe veszi. Apa is mesél majd, és Anya is. Egymást tiszteletben tartva, egymásra odafigyelve, és egymást megértve.
BB is egy egész köztünk, önálló gondolatokkal és önálló döntésekkel.
Eldönti majd, mi az ő szívének útja. De addig mit tegyünk? Merre tereljük majd?
Egy komoly, vallásgyakorló keresztény családba született gyermek feltehetőleg ugyancsak keresztény lesz, viszont ahol más vallásúak a szülők, ott nyitott marad a kérdés. Persze mindaddig nyitott is marad, amíg ő a szívében nem dönt erről.
Amellett, hogy van hitünk, amit vallássá címerezett a társadalmunk, mi egy Család vagyunk. Egy teljesen különálló egység, ahol új normák, akár új szokások is születhetnek. Egy olyan kis sziget, ahol béke uralkodik, ahol az együvé tartozás érzete és erősítése sugárzik minden egymás felé irányuló cselekedetünkből. Hogy menne mindez széthúzással, és a másik hitének semmibevételével, vagy akár tagadásával? Nem menne, nem ám! Miért ne indulhatnánk útnak az iskolába egy Apa által kitalált versikével; miért ne köszönthetnénk egymást a gyerekekkel együtt írt szülinapi dallal; miért ne lehetne saját asztali áldásunk, ahogy például ez itt:
“Legyen étkünk áldott,
testi-lelki manna,
Fogyasszuk el szeretetben,
megértésben, tiszteletben.
Köszönjük szépen.”