ANKÉT: Hónapjaink lányai, Felvidék Szépei válaszolnak!

A Felvidék Szépe idei elődöntőjébe három lány is bejutott, akik tavaly a Klikk Out Hónap lánya rovatában is szerepeltek. Babos Kitti novemberben, Misák Viki júniusban, a Klikkout Év Lánya szépségverseny győztese, Szabó Flori pedig októberben válaszolt kérdéseinkre az újságban. Most arra voltunk kíváncsiak, többek között a Felvidék Szépével kapcsolatban, hogy vajon mi az, amit idén szeretnének elérni, megvalósítani, illetve mi az, ami ennél is nagyobb, de egyelőre elérhetetlenebb vágyuk.

Íme válaszaik:

Babos Kitti

Ha már a Felvidék Szépe verseny kapcsán kérdeztek, talán nem is meglepő, hogy jelenleg az egyik legnagyobb vágyam, hogy én legyek Felvidék Szépe 2017-ben. Ez azonban valóban elérhetetlennek tűnik jelenleg, hiszem rengeteg feladat vár még ránk, valamint idén kifejezetten erősnek érzem a mezőnyt, és tippelni se tudnék, hogy ki a legesélyesebb. Ha azonban mégis sikerülne a dobogósok között végezni, és további versenyeken képviselni a Felvidéket, egy álmom válna valóra!


Misák Viki

Ez az év nemrég kezdődött, viszont már most elégedett vagyok, hiszen bekerültem a Felvidék Szépe 2017-es évadába. Bár még csak az elődöntőnél tartunk, remélem, hogy sikerül bekerülnöm a Top 12-be, ami számomra óriási előrelépés lenne. A verseny során sok tapasztalatot szerzünk, és hatalmas élményekben van részünk, nem beszélve arról, hogy mekkora lehetőségeket tár elénk. Most minden erőmmel a versenyre koncentrálok, és arra, hogy kihozzam magamból a maximumot, hiszen mindenkinek egy célja van. Bárhogy alakul ez a verseny, boldog vagyok, hogy a részese lehetek!


Szabó Flori

Én főiskolára szeretnék jelentkezni, és szeretném elérni a célomat, amit kitűztem magam elé. Továbbra is szeretnék szerepet vállalni a szépségiparban, és nem utolsó sorban pedig vágyom a sikerre. A versenyeken, amelyeken részt veszek, nagyon sok tapasztalatot szerzek. Igaz, sok munkával jár, de megéri, sőt, még élvezem is. Ami ennél egy picit nehezebb feladat, hogy szeretném feltalálni a gyilkos betegségekre az ellenszert. 🙂

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább