Tofiloski Darko törökországi esete a DAC-cal

Döntetlenezni a Dinamo Moszkvával nem rossz eredmény, sőt, de Darko Tofiloski ,,remekelése” nem vet jó fényt a teljesítményünkre.

Sajnos, szinte azonnal elkezdődött a suttogás a szurkolók között. Nem, emiatt nem a szurkolókat kell szapulni, mert a legtöbb olajat (ebbe) a lángba egy játékosunk öntött. Houston, we have a problem!

Amikor az őszi értékelésemnél néhány DAC-játékost a legrosszabb osztályzattal illettem, nem nagyon díjaztak ezért (megértem).

Megértem, mert az új stadion, László Csaba és a pontjaink szaporodása picit eltompította a nagyérdemű figyelmét. Szóval, a nagy eufória közepette dicsértük az átlagot.

Mi a helyzet ma, több mint egy hónappal később?

Darko Tofiloski. Évekig a Liga legjobb kapusai közé tartozott. Sárga-kék mezben viszont csapnivaló teljesítményeket nyújtott, melyeket tetőzött a Zsolna elleni ezer kérdőjellel megpecsételt teljesítményével. Cserepadra került.

A második kapusunk, Matej Slávik, annak ellenére, hogy kevesebb munkája volt, nem nyerte el tutira az egyes számot, de ha értékeljük a tudást, a tapasztalatot, egyértelműen Tofiloski a nagyobb csalódás, úgy szakmai, mint nézői szempontból.

A nagy európai foci (igen, ide szeretnénk tartozni) egyik alapvető szabálya: idegenlégiósnak csak akkor van helye a kezdő csapatban, ha jobb a hazainál.

Paradoxon, de ezt Tofiloski nem teljesítette, annak ellenére, hogy a másik kapus egyelőre nem tette magasra a lécet.

Még egy dolog, akiknek kiosztottam az elégtelent, főleg azért kapták meg a képzeletbeli pofont, mert tudás szempontjából a csapat legjobbjai, és nem utolsósorban a kulcsfontosságú pozíciókban és szerepekben találták magukat. A gond az, hogy nem teljesítenek arányosan a tudásukkal.

A kemény kritika után én azt vártam, várom, hogy felszívják magukat, és megmutatják a ,,piszáleknak, hogy nem ez az igazi arculatuk. Tofiloskinak ez egyelőre nem sikerült…

Darko első kapott gólja a Dinamo Moszkva ellen – előfordul minden kapussal.

Ez tény, de a balkáni srác esetében nem egy kivételes esetről van szó. Matlák kapusedző? Okay, nincs jól kezelve a kapusedzői poszt, hiszen utoljára 2014-ben volt a kapusunk igazi pillére a csapatunknak (Penksa, Kantár Szilárd edző alatt). Azóta túlnyomó részt szenvedünk.

De per pillanat az elsődleges és lényeges dolog ez: sorozatosan átlagos teljesítményt nyújtó játékosuk van egy kulcsfontosságú poszton.

Egy biztos, ha Európa a cél, akkor a kapusedző poszton korrigálni kell egypár dolgot.

 

Valami nincs rendben, ez evidens, ezért szerintem radikálisan lépni kellene a kapusok témájában. Amíg nem késő.

 

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább