Havi kreatív: Rencés Kovács Julianna – Love Colors

Egyedi lakástextilekkel, művészi quiltek, azaz ágytakarók varrásával, gyermekszoba-kiegészítők tervezésével, illetve varrásával foglalkozom. Vágsellye mellett élek, a műhelyem Galántán van.

Művészcsaládból származom, én is kreatív pályát választottam magamnak. Gyermekkorom óta varrok, nagymamámtól tanultam a mesterséget, aki varrónőként tevékenykedett. Később a libereci egyetemen tökéletesítettem a szakmát.

Mikor megszülettek a gyermekeim, úgy éreztem, hogy kell valami, amiben ismét kiteljesedhetek, ami feltölt energiával, és ami örömet szerez. Igazából az ő világuk inspirál a legjobban.

A Love Colors immár egy 5 éve működő műhely. Legszívesebben ágytakarókat, ún. quilteket készítek. Akár gyermekeknek, akár felnőtteknek, mindegyik darab kihívás számomra. Igényesen letűzött, gondosan elkészített kézimunkák ezek, amelyek generációkon keresztül használhatóak, moshatóak, strapabírók.

A szépség csak ráadás! 🙂

Rengeteg inspirációt merítek a srácaimból, de valahol bennem is ott lapul, és egy-egy munka során életre kel egy nagy kislány.

Egy dolog nagyon fontos, hogy gyermekeknek gyermekszívvel, szeretettel és pozitív energiával alkossunk. Ez az én fő indíttatásom, és remélem, hogy ezt tükrözik a munkáim!

Minden kreációm saját tervezésű, amit számítógépen modellezek. Igazából azt szeretem a legjobban, mikor rám hagyják a tervezés folyamatát. Küldenek pár fotót a hálószobájukról vagy a gyerekszobáról, esetleg a kis tulajdonosról is, és én megpróbálok ráérezni a személyiségükre.

De van olyan is, hogy a szülőknek már van konkrét elképzelésük, ilyenkor igyekszem teljesíteni a vágyaikat. Természetesen ragaszkodom a saját tervezéshez, ötvözve az adott stíluselemekkel, de mindenképpen az egyediség a cél.

Munkáim nagy részét a Facebookon, a SaShe.sk-n és az Etsy.com-on lehet megnézni. A weboldalam (www.lovecolors.sk) is nemsokára elkészül.

facebook.com/LoveColorsByJuliannaRencesKovacs


 

Az írás megjelent a Klikk Out 2017/01. számában.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább