Hajni asztala új köntösben

Ez a kis „íróasztal”, ami valójában nem is egy íróasztal, hanem fésülködő asztal, Hajni nagy szerelme volt. A hozzá tartozó tükör még mindig a szülei lakrészét díszíti. Viszont ha egy asztal egyszer elhatározza, hogy tulajdonost vált, akkor nincs az a szülői akarat, nincs az a leány, aki ezt megállíthatná.

Így kezdődött a mi közös történetünk. Adott volt egy modern, főleg MDF bútorokkal berendezett lakás, és a Hajni, akinek minden kívánsága egy vintage stílusú, világos nappali.

“Egy jó háziasszony abból főz, ami van” alapon ő is körülnézett a házuk táján, így akadt rá a szüleinél erre a szépségre.

Az eredetileg fésülködő asztalként működő négylábú ma már dolgozóasztalként funkciónál. Egy teljes átöltöztetésen esett át, és az apróbb hibái is szépen javítva lettek. A statikai állapota remek volt, ugyanis előzőleg már átesett némi karosszériacserén. Mindez látszott a fa elütő színén és az illesztéseknél is. Nekem már nem sok dolgom volt vele.

Kihelyeztem hát a kis műhelyem és ott helyben tapaszoltam, csiszoltam, festettem, majd megint festettem, megint csiszoltam, s legvégül bútorviasszal zártam le a felületet.

Úgy 4 aktív munkaóra után kész is lett. Kis pihi kellett még neki a felavatás előtt, ugyanis a bútorviasz 48 óra alatt szárad meg tökéletesen.

Éljenek a régi bútorok, kalandra fel!


Egyéb ötletek:

KÉSZÍTS OTTHON: Antikolt előszobai fogast!

KÉSZÍTS OTTHON: Egyszerű lécből stílusos fali polcot!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább