Az ember titkolt magányában talál egy kis szigetet, ahol feledi a múltat, mindazt, ami fáj, és talán naponta megbánja a rosszat, amit okozott, ugyanakkor abban a pillanatban lát egy pici reménysugarat annak beteljesülésére, amit egy életen át keresett. Mindenkinek joga van egy újabb esélyre, amivel vagy élni tud, esetleg ugyanúgy elszalasztja a lehetőséget, mint az előzőt. Na, de van-e jogunk ítélkezni akkor, amikor mi magunk is követünk el olyan hibákat, amelyek pont annak a személynek a szemében megbocsájthatatlanok, akit oly mértékben elítéltünk? Nem vagyunk egyformák. Az emberi természetben felfedezhetők előnyök és hátrányok egyaránt. Ki jobban tudja kamatoztatni azt, amit a külvilágnak megmutat, ki rosszabbul. Vannak, akik nem bújnak álca mögé, és vállalják önmaguk, nem törődve embertársaik gyarló véleménynyilvánításával. A csalódás őszinteségünkért mindig fáj, de akkor a legfájdalmasabb, ha olyan emberektől kapod, akik ama pici reménysugarat jelentették.