Alufóliában sült Trumpli, avagy az új amerikai köldök

Emberről nem született még annyi mém és paródia, mint az új amerikai elnökről.

Én speciel azt is el tudom képzelni, hogy egyetlenegy agysejt pattog a koponyaüregében hipersebességgel, ebből adódóan azt a látszatot keltve, hogy milliónyi, pedig amit látunk, az csak köd. A ködből pedig sokszor szörnyek jönnek elő, akárcsak John Carpenter klasszikusában.

A fején lévő sárga mosogatórongy pedig simán betölthet olyan funkciót, mint a Jelekben az alusisak.

Ő az új amerikai köldök, amiben gyakran gyülemlik fel a piszkos, szürke szösz, és amit időről időre jó ujjbeggyel megböködni.

Első elnöki beszéde („America First”) először a hollandokat, majd őket követve a fél világot inspirálta arra, hogy elkészítsék saját alternatívájukat. Ezekből válogattam néhányat (némi angoltudás kell hozzá, de a beszédstílus, hangsúly és az általa használt frázisok miatt nem is volna értelme fordítani):

Szóval Hollandia First: 

A svájciak is nagyot mentek:

Hát még a dánok:

Aztán érkezett a portugál reakció:

Sőt, madeirai, ami Portugáliához tartozik:

Itt az olaszok:

És a németek:

Nagyot mentek a belgák:

Hát még a First Lady-t adó szlovének:

Mindig erősek a skandinávok, most főleg a finnek:

Csodás reakciót hoztak össze szomszédaink, a csehek is:

Szlovákiából is kapott:

És akadt néhány jó poén a magyarban is:

Volt még iráni:

Osztrák:

Spanyol:

Ausztrál:

Luxemburgi:

Litván:

Marokkói:

Horvát:

Kazah:

Namíbiai:

Moldovai:

Bolgár:

Sőt, még a marsi kormány is üzent:

Sajnos a online univerzum ennél többet nem tehet azért, hogy leoltsa az Amerikai Egyesült Problémát, de nem is kell. A világ, mint mindig, ezúttal is azt kapta, akit érdemel.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább