Hal vagy mangalica…? Fesztiválon jártunk! (II.)

Folytatjuk budapesti élménybeszámolónkat a halfesztivállal, melyre a mangalicafesztivál után látogattunk el. Íme:

V. Budapesti Halfesztivál, Vajdahunyad vára (a belépés díjtalan)

Hodosiakként a „kékbook” segítségére hagyatkozva az eseményen feltüntetett térkép szerint indultunk útnak, ám egy órás keresgélés után jöttünk rá, hogy teljesen máshol kerestük, mint ahol idén megszervezték, mivel a szervezők nem frissítették a megjelölést a térképen. Igen, elég lett volna az utcanevet megnéznünk (mi hibánk), ám ekkorát nem hibázhatnak a szervezők sem! Mikor a helyszínre értünk, már éppen kezdte jelezni a bendőnk, hogy itt az ideje egy laza vacsorának, amire a fesztivál a halételeivel kiválónak bizonyult.

A fesztivál helyszíne valami csodálatos! Aki ismeri a Népligetben található Vajdahunyad várát, annak nem kell bemutatnom. A bejáratnál két oldalról támadtak az ételárusok, ám úgy döntöttünk, elsőnek körbejárjuk és megtekintjük a helyszínt és az ételfelhozatalt. Nagy meglepetésünkre sokkal kevesebb vendég volt, mint a mangalicafesztiválon. Talán a magyar ember jobban szereti a sertéshúst, mint a halat? Bizony magasabb lehetne a halfogyasztás tájainkon is, sokan csak karácsonykor helyezik előtérbe!

A sokszínű kínálatból az alábbiakra esett a választásunk: 

– sült harcsakolbász, haltöpörtyű – 6 000 Ft (20 €)

– harcsapacalpörkölt – 1 500 Ft (5 €)

– balatoni halászlé – 1 800 Ft (6 €)

A legjobb választásnak a kolbász és a haltöpörtyű bizonyult, mivel ezek legalább forróak voltak! A harcsapacal mint alapanyag lenyűgözött, ám az étel fűszerezése és ízhatása övön aluli volt! Arról nem beszélve, hogy majdnem teljesen hidegen tálalták. A halászlé forró volt, ám az ízhatása nem nyerte el a tetszésemet! Úgy éreztem, mintha a pontyszeletet megsütötték volna, mert elég ropogós volt a kérge.

Kóstoltunk még egy vaslapon sült lángost (2 000 Ft – 6,50 €), amelybe hal és zöldséges töltelék került, kukoricával, uborkával, sajttal tálalva, összehajtva, akár egy gyros. Sajnos ez az étel sem nyerte el tetszésemet, így kóstolás után kénytelen voltam megválni tőle.


Hal vagy mangalica…? Fesztiválon jártunk! (I.)


A harcsapaprikás túrós csuszával (4 500 Ft – 15 €) szintén nem volt kiemelkedő gasztronómiai élmény, így a felénél tőle is mélységes búcsút vettem! Volt még a kínálatban halászlé (2 400 Ft – 8 €) és lazac főtt krumplival (6 000 Ft – 20 €), emellett tengeri herkentyűk, orosz kaviár, sushi és számos tengeri, illetve az édesvízi hal is.

Sajnos az ár-érték arány nem volt a legjobb a halfesztiválon. Elhiszem, hogy a hal drága alapanyag, de épp ezért sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni az elkészítésére. Mivel nem volt tömegnyomor, úgy gondolom, sokkal jobban örülne a vendég, ha előtte készítenék, és inkább pár percet várna az ételre, minthogy mindent kiraknak a pultra, majd tálalás előtt a mikróban melegítik!

Úgy gondolom, a fesztivál célja a vendégek halfogyasztásra való ösztönzése, és a halkultúra erősítése. Az étlapjainkon a hal figyelemfelkeltő, ám az elég borsos árak miatt egyben elrettentő!

A helyszínen semmilyen színpadi előadás vagy egyéb szórakoztató program nem volt, ezek nélkül viszont üresnek tűnt az egész fesztivál! Annak ellenére, hogy nem a legjobb szájízzel távoztunk, jómagam jövőre valószínűleg újra szemügyre veszem a rendezvényt, és végigkóstolom a legérdekesebb ételeket.

Viszlát, Budapest, mi pedig hamarosan más helyszínről jelentkezünk… : )

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább