Van, aki már kereket oldott – vagy, hogy stílusosabban fogalmazzunk –, lelécelt, s míg más otthon a mókuskereket hajtja, vizsgáira készül vagy a második félév első matekdolgozatára tanul, addig ő épp a Tátra havas lejtőit „lovagolja”. Február derekán járunk, a síszezon közepén. Az alap- és középiskolás diákok némelyike már hazajött a sítúráról, de vannak csoportok, akik még csak most indulnak. Február 20-ától pedig kezdődik a tavaszi szünet, amikor a csallóközi családok egyikében-másikában olthatatlan vágy gerjed az iránt, hogy lécre álljanak. Kiss László, a Dunaszerdahelyi Magángimnázium igazgatója gyakorló síelő. 1997-től jár a diákjaival sítáborba, ezért őt kértem meg, mondja el, mire kell odafigyelnie diáknak és szülőnek egyaránt, mielőtt nyakába venné a havas lejtőket.
Az élményei még teljesen frissek, hiszen mindössze három nappal azután beszélgetünk, hogy megérkeztek az idei sítúráról. A Körmöcbányához közeli Krahule síközpontban voltak harmincnégy diákkal. „Ennyi gyerekre az előírás szerint három felügyelő tanár jut. A sítábor előtt szülői értekezletet tartunk, ott elhangzanak a legfontosabb tudnivalók. Orvosi és szülői igazolást is kérünk a sítúrára készülő diákjainktól. Az előbbire azért van szükség, hogy tudjuk, mindenki rendben van-e fizikailag, a szülők beleegyezése szintén szükséges azzal a kiegészítéssel, hogy nincs fertőző beteg a családban” – mondja Kiss László, hozzátéve, hogy senki ne felejtse otthon az egészségügyi kártyáját, ha a hegyekbe készül.
Fontos a megfelelő felszerelés
Azoknak a diákoknak, akik családjukkal már több alkalommal voltak síelni, általában van saját felszerelésük. A többiek pedig kölcsönözhetnek. Lécet, cipőt, botot, szemüveget, sisakot, teljes felszerelést.
„Az a kölcsönző, amelyikkel mi kapcsolatban állunk, teljes körű szolgáltatást nyújt. Idejönnek az iskolába, lemérik a gyerekek lábméretét, súlyát, magasságát, a szülőnek ezzel szinte semmi gondja nincs. Ha nem tévedek, tizenöt éves korig a bukósisak viselése kötelező a sípályákon, a mi diákjaink annak ellenére is sisakban síelnek, hogy már túllépték ezt a korhatárt. Ez jelent változást a korábbi évekhez képest, meg a lécek. Divatba jöttek a piskóta formájú, carving sílécek, amelyeknek a közepe keskeny, a két vége pedig kiszélesedik, így könnyebb vele fordulni, és egyszerűbben is irányítható” – magyarázza az új trendet az igazgató.
Azt tanácsolja, állig érő lécet az a kezdő vagy haladó válasszon magának, aki nyugodt tempóban, a pálya egyik szélétől a másik széléig szeret síelni. Az orrmagasságig érőt annak ajánlja, aki már picit bátrabban siklik a havon, élvezi a sebességet, és hosszú íveket húz síelés közben.
A ruházat milyenségével kapcsolatban azt válaszolja, a kilencvenes években hordott kezeslábas már teljesen kiment a divatból. „Ma már külön sínadrágot és síkabátot hord mindenki. A síruházat igazából akkor jó, ha viselője jól érzi magát benne. Aláöltözetnek viszont semmi kép nem javasolt a pamutból készült ruhanemű. A pamut ugyanis magába szívja a nedvességet, és ha valaki megizzad, a pamut felső nehezebben szárad és könnyebben meg lehet benne fázni” – hívja fel a figyelmet.
Irány a pálya!
Ha a felszerelés és a ruhaválasztás is megtörtént, jöhet a lecsúszás. A tanár úr azt mondja, a mai tizenéves gyerekek egy része nagyon jól síel, egy része sehogy és viszonylag kevés az olyan, aki közepesen tud.
„A síoktatásnak is megvan a maga módszertana. Minden egyes alkalommal bemelegítéssel kezdünk, akár kezdőkről van szó, akár haladókról. Ennek nagy a jelentősége, és az izmok előmelegítésével máris csökkentjük a baleseti kockázatot. Behúzzuk a sícipőket, majd ráállunk a lécre.
A kezdőkkel a klasszikus ekézéssel indítunk, mert mindenekelőtt azt kell megtanulni, hogyan kell megállni a sípályán. Aztán fokozatosan oktatjuk az egyéb dolgokat: megnyomjuk az egyik térdünket, majd a másikat, kanyarodni tanulunk bottal, bot nélkül, utána a keresztirányú mozgást gyakoroljuk”
– sorolja a volt osztályfőnököm.
Azt mondja, a második nap már minden diák használja a felvonót is, a cél pedig az, hogy a hét végére mindenki páros lábbal tudja bevenni a kanyarokat, és természetesen senki se sérüljön meg.
Figyeljünk egymásra!
A sérülések kialakulásában nemcsak a sízők ügyessége, hanem a pálya minősége is szerepet játszhat. A jeges, sziklává fagyott hóra esni nem túl szerencsés dolog. Tudni kell, hogy fagypont alatt a hó minősége is megváltozik, ilyenkor kemény jégtáblák alakulhatnak ki, melyeken könnyen meg lehet csúszni és a földet érés is jóval kellemetlenebb.
„Mindig figyelmeztetjük a gyerekeket, hogy a balesetek elkerülésének érdekében mindig a pálya szélén álljanak meg pihenni, soha ne annak közepén, és persze figyeljenek egymásra. A bot pántját sem tanácsos kézre tekerni, ez is sok sérülés előidézője lehet. Az a tapasztalat, hogy a fáradtság miatt a sérülések főként a nap későbbi szakaszában történnek, az úgynevezett „csak egy utolsó körnél“, de szerencsére kisebb ficamon kívül még nagyobb balesetet soha egyetlen diákunk sem szenvedett a lejtőn. Hangsúlyt kell fektetni emellett a megfelelő táplálkozásra is, hiszen ilyenkor megnő az energia- és vitaminszükséglet, valamint elengedhetetlen a rendszeres folyadékpótlás és a kellő pihenés is” – teszi hozzá.
Kell egy kis pihenő
A tanár úr azt mondja, bevett gyakorlat, hogy a sítúra harmadik vagy negyedik napjának délutánján nem állnak lécre, hanem a környéken túráznak. „Krahulén egy közeli kilátót látogattunk meg, a korábbi években voltunk már barlangban, vízesésénél, egyéb helyeken. Persze,
aki akar, este ismét lécre pattanhat, hiszen a legtöbb sípályát már este is kivilágítják, és lámpafénynél folytatódhat a lesiklás. Legutóbb a csoport kétharmada vett részt az esti síelésen”
– árulja el.
„Nekünk erre még nem volt lehetőségünk” – jegyzem meg arra utalva, hogy amikor a mi osztályunkat vitte sítúrára, az esti program a szálloda előtti hógolyócsatákban merült ki.
Erre azt mondja, hogy minőségben nagyon nagy változáson mentek át a szlovákiai síközpontok. „Elsősorban a szálláshelyek színvonalában észlelhető különbség a tizenöt, húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Hóágyú már minden központban van régóta, és a pályákat is karbantartják a megfelelő munkagépekkel, de míg korábban hosszú percek teltek el azzal, hogy a felvonóra kellett sorakozni, addig mára ez megszűnt, így gyorsabbá, élvezhetőbbé vált a síelés. Ezért azt javaslom, aki csak teheti, használja ki a közelgő tavaszi szünetet, és akár csak pár napra is, de látogasson el valamelyik hazai síközpontba. Biztos vagyok benne, hogy egy élménnyel lesz gazdagabb” – zárja a beszélgetést Kiss László.