2014 január-február. A remény és a nagy elvárások hónapjai.
Csak a végső pont az i betűre, az aláírás a DAC eladásáról szóló szerződésre nem és nem bír megszületni…
Hallom az emberek suttogását a műfüves pálya mellett, ahol az A-csapat edz. Rövid, kósza beszélgetések a még nem edző Straka Gabival. (Gabi: „Reméljük, hogy hamarosan sikerül…”)
[pro_ad_display_adzone id=”3206″]
Bíró Gyuri és Ati (Bibicsak és Tajtrlík), a két örökös DAC-fan talán az összes szurkoló közül a legidegesebb.
Világi diplomatikusan nem nyilatkozik a vételről, egy „ny” betűt se mond, de mi tudjuk a magunkét…
Basszus, Barnus, írjátok már alá!
Radványi Miki marad, és mikor együtt nézzük egy edzés során a játékosokat, mindketten rávágjuk, hogy: „Jó lesz ez!”
Nekem tetszik a stílusosan védő kapus – Penksa Pavol, és érdekes jelenségnek tűnik Gergel Roman. Viszont látva a srácok kondiját, megkérdezem Mikitől: „Változtatsz a 4-2-3-1 rendszeren?”
Miki zsoviálisan: „Cso tyi jééé…e? Hiszen ismersz, nem vagyok öngyilkos!” Megnyugszom.
Pénteken, egy nappal az első bajnoki előtt készítek Németh Krisztivel egy interjút a Klikk Out magazin Szakértők ligája rovatába. A felvétel közben megszólal Kriszti mobilja. Németh: „Megvan?… Akkor…, tehát megvan? Megvan!!!”
Kriszti hívja a pincérnőt, és rendel. (two whiskey, please!)
Magasra emelem mindkét kezem, és ez jön ki belőlem: „A kurva életbe!” Megtehetem, csak ketten vagyunk a presszóban… Gyönyörű másodpercek és percek…
Az ezt követő napok, hetek és hónapok olyan gyorsan elsuhantak, mint 1993-ban a hit egy normális országban.
Egy gyors visszaemlékezés a meccsekről.
Kifacsart remi a Kassa ellen, amikor a srácaink már fél óra után, úgymond lépni se tudnak. Három pont Nagyszombatból, ahol nekem és a haveromnak a Gergel győztes gólja után a hazaiak majdhogynem módosították a fogorvosi kártyánkat.
Gyűjtjük a pontokat, az önbizalommal duzzadó Penksa „fog, mint egy spéci zöld festék”. A védelem visszahúzódva játszik, hála istennek. Straka ficánkol, mint hal a vízben, és élvezi a hazai telt lelátókat. És Gergel? Egyszerűén fenomenális!
A gépezetbe sajnos belekerül egy talicska homok. Szarka Ákos Szenyice ellen – pedig szenzációsan játszott – egy zárlat után, egy csúnya szabálytalansággal szétveri a játékrendszerünket, s nem csak erre a meccsre (több hónapos büntetést kapott), mivel Miki a csapatunk játékát Ákosra alapozza…
Már látni a célvonalat, de Nyitrával, hazai pályán csak „remizünk”, és Kassán váratlanul csődöt mond a csapat.
A meccs után a Turul bárban egy rögtönzött találkát hoznak össze a szurkolók és a játékosok. A találka zacca: megyünk tovább!!!
A bennmaradási pontot az i betűre a Nagyszombat elleni hazai meccsen egy eufóriaceruzával írjuk. A meccs után pár percig még nem volt ziher a bennmaradás, de amikor bejelentették a Nyitra eredményét… Most mondjam, hogy hihetetlen fieszta tört ki?
Szerintem a fociorgazmus kifejezés még ma is a legtalálóbb. Ha a felgyülemlett pozitív energiát hasznosítani lehetne, magától felépülne az új tizenhatezres stadion…
A meccs után a játékosok berobbannak a Zerda pubba. Fergeteges és viharos szórakozás közepette jelennek meg, és óriási az emberek ovációja. Ugyanez megismétlődik a Zerdában az utolsó rózsahegyi meccs után.
Éjfél körül az egyik játékos így szól hozzám: „Chili, ha ismered ezt a zenét, akkor nagy csávó vagy…” Én: „Ismerem, és te ezt?” Ő: „Dik, viccelsz? Persze hogy ismerem!”
Csatlakozik még három játékos és Kepi, alias Képesi Pityu az akkori gondnok. Körülbelül „ehm” órakor búcsúzunk…
Pár nappal később interjút készítek Radványi Mikivel és Olejník Jožóval. Már szinte biztos, hogy nem írok a következő szezonban az egyik DAC-os honlapra sem, tehát helyénvaló volt egy pohár bor.
Hm… Ez a borospoharas „cink-cink” mindenkinek szólt, játékosoknak, nézőknek…
Köszönet – sok ember számára – az egyik legszebb sárga-kék focifélévért.
De ez nem csak egy szép focifélév volt…
Emberséges volt az egész, velőig…
És mi jött ezután? …das ist unsere geschichte…