Megvan lemezen: Ollé Lajos kedvence!

A sorozat második részében egy csallóközi legendás DJ-hez, Ollé Lajoshoz utaztam el, hogy bevezessen a lemezbirodalmába, és mutassa meg, mi az a darab, ami a legközelebb áll hozzá.

Ollé Lajos, DJ-nevén Little Loui a 80-as évek második felében találkozott először a zenével. Ami mélyen hatott rá, és foglalkoztatni kezdte, azok Komjáthy György felvételei voltak, amelyeket édesapja rögzített szalagra.

Mindig a zene hallgatása és lejátszása érdekelte a legjobban. Az osztrák Ö3 és a magyar rádiók által játszott zenéket próbálta megszerezni minél jobb minőségben. Az akkori körülmények eléggé megnehezítették a zenekedvelők és DJ-k dolgát, így nehezen lehetett jó kazettához vagy egyáltalán lemezhez jutni. Abban az időben nálunk az lett vagy lehetett DJ, kinek az átlagnál 10-szer több kazettája volt, tudott szerezni hangszórót, és pár villogó diszkófényt.

Lajos is hasonló úton járt, annyi zenéje volt kazettán, hogy úgy érezte, itt az idő, hogy megmutassa másoknak is.

Az első megnyilvánulása DJ-ként egy Sever 1-es blokk harmadik emeletén volt: kitárta gyerekszobája ablakát, a hangszórókat az utca felé fordította, és elég decens hangerővel lejátszotta kedvenc zenéit. Leszaladt a lakóház elé, és hallgatta, milyen jól szól a zene, amit ő játszik.

Abban az időben olyan példaképek inspirálták, mint az egyetlen aktív DJ Dunaszerdahelyen, aki akkoriban kazettákról játszott, Bíró Tomi, vagy Horváth Iván, aki fonotékákat tartott, lemezeket mutatott be diavetítéssel és szöveggel egybekötve.

Akkor még a DJ-vizsgák egyik része a fonotéka volt; be kellett mutatni a zenét, készülni kellett rá. Az első diszkós fellépései a Kondorosi csárdában voltak, vagy Eperjesen, az Alba Regiában.

A 80-as évek vége felé már stabilan DJ-zett, akkor még szülinapokon, éttermekben és hasonló eseményeken, ugyanis nálunk erre hely, vagy club még nem volt.

„Én mindenáron DJ-zni akartam, szalagos magnóimra potenciométert raktam, próbáltam lassítani, gyorsítani a zenék tempóját… Kisebb- nagyobb sikerrel : )”

Később Pozsonyban sorra nyíltak a clubok és a pozsonyi DJ-k már lemezekről tolták a warm-upot a neves külföldi előadók előtt. Az első lemezjátszóit, kettő Technicset ’91-ben, szülei segítségével vásárolta, mikor egyre több felkérést kapott a frissen nyílt pozsonyi DMC klubba. (A DJ-k azért használják még ma is a Technics lemezjátszót, mert rendkívül precíz, minőségi cucc, a zene tempója változtatható és a hangzása a legprofibb minden DJ lejátszó közül).

Ha lehetett is nálunk lemezt szerezni, azok általában slágerzenék voltak, mint Madonna vagy a Kool & The Gang.

„Az igazi jó diszkózenék Bécsben, a Favoritenstrasse utcai lemezboltban voltak. Ott találkoztam a 12 INCH GOLD c. lemezsorozattal, ami magába foglalta az összes menő diszkóslágert, ami addig csak maximum kazettán volt meg.”

A lemezgyűjteménye mára már hatalmassá nőtt. Szuper precízen, stílusokra osztva, élesen állnak a polcokon a ritka lemezek. Belőlük rengeteget dedikáltak a szerzők, akik előtt Little Loui fellépett, mint pl. a nagy house-legenda, David Morales vagy DJ Tiësto.

Lajos a lemezfalnál a 12 Inch Gold kollekció felé navigált. A kollekció olyan diszkóslágereket tartalmaz, amelyek eddig csak nagylemezen jelentek meg valahol Amerikában, és nálunk lehetetlen volt beszerezni.

„Az álmom vált valóra, amikor a kollekció több darabját megszereztem, olyan zenéim lehettek meg lemezen, mint pl.: Quincy Jones – Stiff Like ThatJackie Moore – This Time Baby




„A 12 Inch Gold-széria több mint száz lemezes. Hosszú idő telt el, de sikerül összeraknom a teljes gyűjteményt. Már a 95 százalékánál járok. Az én abszolút kedvencem a gyűjteményből az Imagination együttes lemeze, melyet dedikált nekem az együttes frontembere, Leee John.”

A híres funkyhimnuszok egyike a lemezről: Imagination – Music And Lights

A lemez második felén a Flashback :

Dunaszerdahelyen az Imagination, Delegation, Earth Wind And Fire és a Kool & The Gang mágikus négyese uralta a funky diszkókat. Az emberek ezeket imádták, és ha nem szóltak a diszkóban, kérték.

Ollé Lajos éveken át pozsonyi, prágai klubok rezidense volt, voltak helyszínek, ahol a hét minden napján játszott, és kizárólag lemezről. A lemezek, a minőség és a szuper hangzás megszállottja. Büszke gyűjteményeire, mert ha rájuk pillant, benne van egy élet nem hiába való munkája.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább