Wawruch Róza vagyok, Komáromban nőttem fel, mint Jókai Mór, csak még nem szoktam rá a regényírásra. Jelenleg a tanulmányaimat igyekszem befejezni, így versek, novellák, cikkek és vicces emailek mellett épp szakdolgozatot is írok. Írásaim jelentek meg a Szőröskő, az Opus és a Litera folyóiratokban, illetve az Alma Materben, ez utóbbi viszont lényegesen könnyebb lett azáltal, hogy újabban én vagyok a főszerkesztője.
Panoráma
Még emlékezett, hogy nyaranta néha leült az erkély langyos csempéire, hallgatta a macskák bagzó hangjait, ahogy a szomszédos fűtőház tetején helyhiányos sintértelepek majdani miákoló utánpótlását készítik elő, rágyújtott, és közben körmével málló festékpelyheket kapart a használaton kívüli virágtartóról a csapadék érlelte rozsdafoltok közül; arra gondolt, hogy ha lennének itt muskátlik, akkor egy virágot szirmonként eregetne le a lakótelepre, egyesével, szeret-nem szeret, a fenéket, mindenkit szeret az ilyen balzsamos-giccses nyárestéken, még a kődobálva háborúzó telepi gyerekeket is, és a nyitott ablaknál élő Margitakurvaanyád bácsit is, meg a nagyothalló Nótatévé nénit is, csak az a szerencsétlen muskátli nem jutott volna soha az eszébe, miközben konfettivé halálozik; azóta sok idő eltelt, és egy téli délutánon a jeges csempén toporogva szívta az obligát cigarettát, épp azt próbálta felidézni, hány éve merengett itt utoljára bele a lakótelepi koszba és idillbe, bámulva a talpak alatt olvadozó, pocsék aszfaltot, kicsit arrébb a Duna-partot, a viseltes hidat, az árnyékfoltos lombokat a szomszédos utca melletti senkiföldjén, valamikor papírhulladék-gyűjtő volt arra, zbernya, igazi wasteland, persze már rég nincs, a dús, sokféle zöld életet is, ahogy évről évre kiharap egy kicsit a kopárságból, hát igen, ennyit ér az ember; kicsit groteszk a monokrómra deresedett, pókhálószerű ágak tömegét nézve az élet mindenhatóságáról filozofálni, a Duna-part felé néz, valamikor rengeteg volt ott a sirály, hatalmas, vijjogó hordákban szarták össze az ablakpárkányokat és az erkély korlátját, persze mindig akadt valami hülye újszomszéd, aki lelkesen etette őket az ablakon kihajolva, na a sirályok hová tűntek, tessék mondani, mindegy, ez már nem lesz meg, meg a lustán és szétfolyón, a langyos csempén ücsörgő balzsamos-giccses nyáresték sem, elnyomja a cigarettát, még volna benne pár slukk, régen nem volt ilyen pazarló, legalább az lenne meg, hogy hány éve volt, bassza meg, emlékszik még valaki, aztán bement. Sietett.
Korábbiak:
