KÉSZÍTS OTTHON: Egyedi mintákat stencillel!

Mi is az a stencil? A stencil – legtöbb esetben – egy erősebb műanyag lapból kivágott, géppel készült sablon, amibe belevágják az adott mintát. Nekünk itthon már csak annyi a dolgunk vele, hogy a díszítendő felületre helyezve és kellően rögzítve ráfessük azt. Sok hobbiboltban már gond nélkül beszerezhető, de a neten még különlegesebbeket találni.

A stencillel való festés házi szakszava a „tötyögtetés”. (Akinek jobb ötlete van erre a mozzanatsorra, kérem szépen, írja meg nekem! Megmentene a kínos szituktól.) Jobb kifejezést eddig sajnos még nem találtam a finom, szivacsos végű ecsettel való nyomkodó, függőleges csuklómozdulatokra.

Máris mutatom, hogy miről is van szó:

1. Első lépésben készítsd elő a díszítendő felületet egy alapos zsír- és portalanítással. (Egy mosogatószeres szivaccsal mossuk át a felületet, majd hagyjuk alaposan megszáradni, vagy használjunk konyhai törlőt!)

2. Ezután helyezd rá a stencilt, amit választottál, majd maszkoló szalaggal, vagy egyszerű celluxszal rögzítsd a széleinél. A cél az, hogy később ne mocorogjon.

3. Jöhet a festés! Krétafestéket ajánlok, mert ez minden felületen – fa, fém, üveg, fal, textil, stb. – megtapad (kivéve a selymet), és ha elsőre nem is sikerülne, egy gyors mozdulattal, nedvesen még mindig letörölhető, vagy ügyesen korrigálható. Száradás után pedig akár vissza is csiszolható.

TIPP: A festéket semmi esetre se hígítsd, mert akkor nagyobb az esélye annak, hogy a minta mentén alá is befolyik. Ez a paca nem a barátunk. Lehetőleg ne találkozzunk vele.

Egy szivacsos végű ecsettel dolgozunk, amit óvatosan a festékbe mártva, egy másik felületen – mondjuk a festékes kupak tetejében – eldolgozunk, és csak utána visszük fel a minta mentén a tényleges felületre. Óvatosan! Finoman! Addig-addig tötyögtessük, amíg el nem érjük a szín kívánt teltségét.

4. A stencil leemelése és a száradás után „le kell zárnunk” a festéket. Két lehetőségünk is van, bútorviaszt, vagy lakkot kenünk rá.

TIPP: Készíthetünk otthon is stencilt. Rajzoljuk fel a mintát egy masszívabb, strapabíró műanyag lapra. Lehet ez akár egy iratlefűző vastagabb műanyag oldala, de egy öntapadós papír is, amit aztán matricaként ráragaszthatunk a felületre. Kisollóval vágjuk ki a mintát, majd kezdődhet is a festés! 

Ugye, milyen egyszerű?!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább