Bonobo, a mixmajszter!

Vannak olyan elektronikus zenei előadók, kiknek szerzeményei sokféle zenehallgató érdeklődését felkeltik, ilyen Bonobo, aki már több mint tizenöt éve csillog az első helyeken a neves toplisták élén.

Ki is Bonobo valójában?

Simon Green, azaz Bonobo az az ember, aki az elmúlt években bármikor teltházat csinált Pozsonyban, vagy Budapesten, ami végül is csak egy nyúlványa annak a ténynek, hogy igencsak vonzó zeneileg, amit művel, hisz egyszerre pumpál érzelmeket, meg akár táncolnivalót a talpak alá.

Az angol származású Simon Los Angelesben tevékenykedő multi-instrumentalista csodapók. A nagy berobbanás 2000-ben történt, amikor egy saját maga által írt, hangszerelt, masterelt albummal, az Animal Magic-kel jött elő. Olyan hihetetlenül erős nyomot hagyott a zenében, hogy a kétezres évek legnagyobb downtempo-úttörőjeként is emlegetik.  

2001-ben szerződött a Coldcut srácok híres kiadójához, a Ninja Tune-hoz. Sorra jöttek az albumok, 2002-ben a Dial ‘M’ for Monkey, vagy a Sweetness, 2006-ban a Days to Come, mely a Gilles Peterson által vezetett műsor hallgatói szerint az év albuma lett abban az évben. 2009-ben jelent meg a Black Sands c. album, melynek top száma a The Keeper, amit a káprázatos hangú Andreya Trianával készített.

Világ körüli turnék, remixelgetés, albumproducerkedés után 2013-ban megjelent a Cirrus, ami talán az eddigi legsikeresebb száma lett, nemsokkal később egy egész album is járt hozzá, The North Borders címmel.

Legújabb lemeze pedig idén januárban jelent meg, ez a Migration, melyről írtunk februári számunkban.

A Bonobo Live név alatt eredetileg egy tizenkét tagú zenekar rejlik. Koncertjeik grandiózusak, hangszeres, vokálos, fényes, érzelmes és nagyon is táncolható zenékkel.

Bonobo, mint DJ

Simon a tartalmas albummegjelenések mellett nagyon is megállja a helyét! Bizonyította ezt már korábban a Solid Steel Mix sorozatban, 2012-ben volt egy hatalmas Boiler Room-mixe, melyet több mint kétmillió ember megnézett. Ezt a mixet magam is meghallgattam vagy ötvenszer. Nagyon komoly zenei összeállítás, meghallgathatod itt. Kétségkívül a Boiler Room egyik legsikeresebb mixe lett.

A legújabb mesteri mixét a Mixmag magazin adta ki, ami két óra eufória, semmi tucc-tucc, semmi hamisság. Tömény értelem és érzelem.

 


 

HANGFAL: Minimalista és mégis tértágító

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább