Szókratész-estek Dunaszerdahelyen

 

„Az elmélkedő estekre és a tartalmas beszélgetésekre igény van” – mondja Herdics György címzetes apát, egyetemi tanár, aki városunkban életre hívta a Szókratész-esteket. A Bartók Béla sétány 36 alatt (az egykori Csülök kifőzde helyén) olyan klubhelyiséget alakított ki, amely értelmiségi kikapcsolódást kínál a filozófiai, kulturális és irodalmi témák után érdeklődőknek.

 

A harminc-negyven fő befogadására alkalmas klubhelyiséget személyesen rendezte be Herdics György, aki ottjártunkkor azt mondta, közösségépítő szándékkal alapította meg a klubot.

„Elsősorban azért, hogy a Szent Erzsébet Főiskola hallgatói ne csak az előadótermen belül alkossanak közösséget, hanem legyen egy olyan hely is számukra, ahol lazábban, kötetlen formában tudnak eszmét cserélni, s a világ dolgairól elmélkedni”

– avatott be az apát úr, aki a templomi szószék mellett a főiskolai katedrára is, mint hivatása gyakorlásának egyik központi színterére tekint. A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola Dunaszerdahelyen, kihelyezett tagozatként 2011-ben nyitotta meg kapuit. Mára mintegy háromszázötven hallgatója van a bős-dunaszerdahelyi szociális munka szaknak.

A dunaszerdahelyi klubhelyiség természetesen nem csak a főiskola hallgatói számára nyitott, hanem mindenkit szeretettel vár, aki szomjazik a tartalmas beszélgetésekre és a valóban szellemi feltöltődésre vágyik. „A klubba péntekenként délután három és este kilenc óra között várjuk a hallgatókat, és rendszeresen szeretnénk megszervezni a Szókratész-esteket is. Az első ilyet február közepén tartottuk, ahol az örök és a mulandó kérdéséről elmélkedtem a hallgatósággal. Azért választottam ezt a témát, mert úgy érzem,

az elmúlás jobban foglalkoztatja az embereket, mint az örökkévalóság.

Ezek a gondolatok igenis arra ösztökélik az embert, hogy foglalkozzunk velük, mert mindenki életében megjelennek egyszer. Persze, katolikus papként nem tudok és nem is akarok elvonatkoztatni a téma hithez való viszonyulásától, de a Szókratész-estek nem templomi prédikációk, a cél sokkal inkább az, hogy intellektuális élménnyel gazdagodjon az, aki eltölt nálunk egy-két órát” – vázolta fel Herdics György.

A legutóbbi Szókratész-estet március 8-án tartották, melyen az apát úr „A szavak ereje” című könyvét mutatta be Albán József bősi plébános és Póda Erzsébet, a Csallóköz hetilap főszerkesztője. „Ötletek és tippek mindig vannak arra vonatkozólag, mit vitassunk meg egy-egy este. Már egész júniusig összeállt a program. Szeretnénk egy „Találkozz a tanároddal!” estet is összehozni a hallgatóink számára, később vendégünk lesz Petrás Mária énekes, keramikus. Lesznek nálunk fotókiállítások, könyvbemutatók, tartalmas beszélgetések.

Azt gondolom, az is egy fontos téma, ki hogyan gondolkodik a világról. Akár a vallásosság és az ateizmus viszonyáról vagy a jó és a rossz jelenlétéről életünkben.

Érdekes lehet az is, ha egy csokorba gyűjtenénk a vallásos tudósainkat. Hogy tudták ők megtalálni az egyensúlyt az anyagi világ és a természetfölötti között. Ugyanúgy az irodalomban, ami az egyik személyes kedvencem. Istenkeresés a magyar irodalomban vagy a festészetben – ezek mind a következő Szókratész estek témái lehetnek” – vetítette előre az ötletgazda.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább