Máris mutatjuk, mi történt a zenében az elmúlt héten!

Péntek van, a kedvenc napod, hisz tudod, hogy egy csodás hétvége előtt állsz. Két napig szó sincs munkáról, épp ezért majd szakíts pár percet a hét zenei történéseire is. Vasárnaptól máig volt esemény bőven, én ki is ragadtam párat.

 


 

Chuck Berry ✞

 

90 éves korában meghalt Chuck Berry, a rock and roll egyik legkiemelkedőbb ikonja. Élettelen testére ismerősei találtak rá otthonában. Chuck szinte mindenkit túlélt a rock and roll világában, még amellett is, hogy irgalmatlanul pörgős életet élt.

Tőle ered egy jellemző színpadi mozgás, a híres kacsajárás (duck walking), amit sok ismert gitáros utánoz még ma is, mint például Angus Young (AC/DC) vagy Keith Richards (The Rolling Stones).

Idén jelentette meg Chuck című albumát, amire a tökéletes minőség érdekében 35 évet kellett várni. Chuck neve az elsők közt került be a rock and roll hírességek csarnokába, no meg Grammy-életműdíjat is kapott 1984-ben. Ég veled, Chuck!

1:20 nál figyeld a kacsajárást!

 


 

Megjelent a Jóvilágvan harmadik albuma

 

Szerdán jelent meg a Jóvilágvan névre keresztelt harmadik album, a melyről olvashattok a Klikk Out márciusi számában (ami majd a magazin weboldalára is felkerül).

Plusz hallhattok egy lemezbemutatós riportot az együttes hangjával, Bokor Rékával a Tollas Rádió legutóbbi (67.) adásában.

Az albumot teljes egészében meghallgathatod itt:

 


 

Metallica koncert Budapesten! 

 

Hosszú szünet után Metallica-koncert lesz Magyarországon, a Papp László Sportarénában 2018. április 5-én – jelezte az együttes az oldalán.

A Hardwired… To Self-Destruct című új albummal turnéznak, melynek európai helyszíneit tegnap véglegesítették. Szeptemberben két amszterdami koncerttel kezdődik, a budapesti koncertre viszont már most megéri jegyet váltani, mert a jegyhez jár egy Hardwired… To Self-Destruct album is, választható formátumban (CD, vagy .mp3).

 


 

Natalie Portman James Blake videójában

 

A héten mutatták be James Blake – My Willing Heart c. videóját, ahol Natalie Portman, az Oszkár-díjas színművésznő úszik be a videóba terhesen, majd végig szerepli azt.

A szuper hangú r’n’b énekes és zongorista, James Blake legújabb produkciója egy lágy, szokatlan, lüktető videó, gyönyörűséges zenével.

 


 

Negyedik Kendrick Lamar-album?

Kendrick Lamar, miután az eddigi 3 albumával, a Section.80-vel, a Good Kid, M.A.A.d. City-vel és a To Pimp a Butterfly-jal  történelmet írt, korszakot és stílust teremtett, csúcs koprodukciókban vett részt, a héten pedig egy Instagram-posztjával bejelentette, hogy készül a negyedik album.

https://www.instagram.com/p/BR-YXjeha56/

 

Tegnap megjelent Kendrick legújabb zenéje, mely feltehetően az új albumon kap helyet:

 


 

Hangszerpiac nyílik az interneten

A Discogs, a világ leghíresebb hanglemezpiaca (íbéjje), a napokban bejelentette, hogy a sikeres lemezpiac után megalkotják az internetes adok-veszek hangszerboltot. Itt kapható lesz szintetizátoroktól kezdve a gitárokon és a kábelokon át minden, ami a zenéléshez kell. És nagyban.

Az internetes bolt neve Gearogs lesz, és jövő hónapban indítják. A Discogs szorgalmas lemezeladó stílusa nagyban hozzájárult a hanglemez újjászületéséhez az elmúlt években. Ma már nagyon ritka az a lemez, ami nem található meg a Discogs adatbázisában. Minden megvehető.

fotó: reverb.com

Kellemes hétvéget! Éljen a muzsikaszó!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább