A szülők mindig a lehető legjobbat szeretnék a gyereküknek, csakhogy a szülő és a gyermek igényei nem mindig azonosak azzal, amit az agresszív reklámkampányok diktálnak. Egy gyerek számára tökmindegy, milyen színű a babakocsi, készült-e 4D-s felvétel a születése előtti világáról, vagy már az anyaméhben kezdi-e legalább három világnyelv tanulását.
A gyermek szeretetre, törődésre vágyik – egyszerűen az édesanyjánál szeretne lenni, hozzábújni, hogy érezze az illatát, hogy mindig elérhető legyen számára az életet adó szoptatás, ami nemcsak táplálékot, hanem megnyugvást, biztonságot jelent a számára.
Valahol mélyen mi felnőttek is erre vágyunk, szeretetre, testközelre, törődésre. Így leszünk teljesek. Miért kell a világ egyik legtermészetesebb dolgának, a szoptatásnak népszerűsítés?
Többek közt erről is beszélgettünk Brňák Katalinnal, a Szoptatni trendi kampány nemzetközi koordinátorával.
BK: A hatvanas-hetvenes években kezdődött az anya intenzív „pótlása”, mivel az akkori rendszernek nem állt érdekében, hogy anya és gyermeke között kialakuljon a szoptatás és testkontaktus általi erős kötelék, amely hatással van az egész életre. Ez a fajta látásmód erős gyökeret vert a köztudatba. A szoptatást támogató kampányra azért van szükség, hogy az anyukák tudják, mit is jelent valójában a szoptatás, nemcsak a gyermekek, hanem az anyák és az egész társadalom számára is.
Hiteles forrásból származó információk alapján dönthessék el, hogy akarnak-e és ha akarnak, mennyi ideig akarnak szoptatni. A döntésükhöz pedig minden segítséget megkapjanak.
A témában ajánljuk:
A kezdeményezés tehát a te ötleted, de hogyan nőtte ki magát országos szintű kampánnyá? Milyen célokat tűztél ki az indulásnál?
Első gyermekemet két évig szoptattam, ami az akkori, kilencvenes évekbeli viszonyokhoz képest szép teljesítmény volt, de sajnos az orvos tanácsára el kellett választanom. Mint később kiderült, feleslegesen, azonban akkor még semmiféle szoptatási tanácsadás nem működött nálunk. 1998-at írtunk, a mobiltelefonok akkor kezdtek elterjedni, hogy az internetet már ne is említsem. Maradt „az orvos jobban tudja” elv, bennem meg a lelkiismeret-furdalás és sajnálkozás. Szerencsére a második gyereknél már másképp alakultak a dolgok.
2010 decemberében egészségügyi probléma révén kerültem kapcsolatba a városunkban működő szoptatási tanácsadónővel, aki segített abban, hogy az orvos által felírt gyógyszer miatt ne kelljen abbahagynom az akkor egyéves lányom szoptatását.
2011 májusában részt vettem Dr. Jack Newman, kanadai orvos előadásán Pozsonyban, akit világszerte elismert szoptatási szakértőként tartanak számon. A szoptatási tanácsadónőket tömörítő Mamila PT meghívására érkezett Szlovákiába. Útban hazafelé elhatároztam, hogy az információkat, amiket hallottam az előadás során, megosztom minél több anyukával. Fél éven belül megszületett a szoptatást támogató kampány tervezete. Az eltelt öt év alatt sok mindent sikerült elérnünk, előadásokat, találkozókat szerveztünk, volt zarándoklatunk, továbbá információs anyagok készítésével és kiadásával is foglalkozunk. Közel kétezer aktív követőnk van a közösségi hálón. Legnagyobb sikere pedig a „4,2 – A szoptatás kapcsolat” című vándorkiállításunknak volt, amelyet több, mint százezer érdeklődő láthatott országszerte.
A kampány a 21. századi anyukákat (is) szeretné megszólítani, mivel a szoptatás a köztudatban úgy van jelen, mintha idejétmúlt és maradi lenne. Nyűg, ami nem egyeztethető a modern anyukák életstílusával. A cél tehát a szemléletváltás. Mi megmutatjuk, hogy igenis lehet szoptatni és aktív életet élni, a kettő nem zárja ki egymást.
Mit tapasztalsz, milyen a társadalom hozzáállása a szoptatáshoz?
A társadalom elvárja az anyáktól, hogy szoptassanak, annak ellenére, hogy akarva-akaratlanul majdnem mindent megtesz azért, hogy a szoptatás ne legyen sikeres. A pár hetes gyerek szoptatása szinte kötelező, az anyukát úgymond sajnálják, ha nem tud szoptatni. Majd fél év után kezdődik a „most már nem annyira szükséges, inkább mással etesd” mondóka, majd az egy év után is szoptató anyuka lépten-nyomon a „meddig akarod még szoptatni?!” kérdésbe botlik. Az idősebb gyerekek szoptatása meg egyenesen szégyen vagy főbenjáró bűnnek számít. Személy szerint megkaptam már azt is, hogy a szoptatás népszerűsítésével azt vonjuk kétségbe, hogy anyáink, akik túlnyomó többségben ugye tápszerrel tápláltak minket, jó anyák voltak. Ez persze nem igaz, mivel
azt, hogy valaki jó anya-e, nem az definiálja, hogy szoptat-e vagy sem. Erre külön is felhívnám a figyelmet, hogy a szoptatás ténye nem emeli piedesztálra az anyát, a tápszert adó anyuka se rosszabb anya.
A kampány nemzetközi szintűvé nőtte ki magát, hiszen nyitottál Magyarország felé is. Mesélj erről!
Igen, áprilistól Magyarországon is megjelenünk, a Dana Stúdió és Szülőklub megalapítójával karöltve szélesítjük ki az anyukák látóterét. Magyar nyelvű honlappal, vándorkiállítással indítunk, aztán a helyi igényekhez igazodunk. Hiszem, hogy sok szülő kap lehetőséget a kampány által arra, hogy felelősségteljesen dönthessen a nevelés olyan fontos kérdésében, mint a szoptatás. Szeretném, ha minél több anyuka állna hozzá úgy az anyasághoz, mint egy csodálatos lehetőséghez. A szülővé válással a Teremtés részesei leszünk. Ahogyan az anyasághoz viszonyulunk, nagyban befolyásolja gyermekeink életét nemcsak a felnőtté válásig, hanem sokkal tovább. Kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy naponta megélhetem az anyaság csodáját, minden szépségével és kínjával együtt.
Az interjú megjelent a Klikk Out 2017/3. számában.