Exhibicionizmus 

Ha azt mondom, hogy 30 éve kisebb-nagyobb megszakításokkal látogatom a szaunákat, nem túlzok. Edzőtáborok, wellness centrumok látogatása alkalmával szinte mindig felkerestem a szaunát, és idővel tudatosítottam, milyen jótékony hatása van az egészségre.

Városunkban is felismerték, hogy nagyon sok ember választja a pihenés, kikapcsolódás eme fajtáját, és a termálfürdő felújításánál újjáépítették a szaunavilágot. A terv kiötlője jól számított, hiszen voltak napok, amikor rengetegen megfordultak ott, és ha mindenki nincs is tisztában a szauna törvényeivel, azért részben belekóstolt a hőség adta élvezetekbe.

Az első, ami szembeötlött, hogy a nagyobb méretekkel rendelkező férfiak előszeretettel nem használják a lepedők nyújtotta intimitást, és néhányan lógatva sétálgatnak.

De ez sem törvényszerű, mert vannak apróbb adottságúak is, akik úgyszintén tárogatnak.

Az első szexuális élmény megtapasztalása ezzel kapcsolatban akkor adatott meg, amikor a tejüveggel zárt zuhanyzóban a hölgy félig előre hajolva állt, párja pedig gyanús mozdulatokat vétve mögötte helyezkedett el.

Jó ötvenesek lehettek, gyors numera volt, és először a némber jött ki letusolva.

Megszokott látvány, hogy a délutánt jakuzziban töltő párok mindkét keze a habok alá merül és élvezik a magasnyomás jótékony hatását.

Egyszerűen lehetetlen nem észrevenni apró mosolyuk.

Kapcsolódó tartalom

Durvább példája a pihenés eme formájának, amikor a gőz adta homályban használják ki lehetőségeket.

A párok egymás ölébe ülnek, általában a hím van alul, de volt rá példa, hogy egy magányos farkas is a pöcsét huzigálva izzadt. 

Mi, törzsszaunások csak abban bízhatunk, hogy a magatehetetlen személyzet minden nap szép tiszta szaunával várja a pihenni vágyókat, a kalandot keresők pedig megtalálják intimitásuk lényegét.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább