A napokban megütötte a fülemet egy mondat:
„Aha, ő jól ír, bár nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán vers az, amit olvastam tőle, mert nem voltak benne rímek, és a formája sem volt olyan verses, de akármit is írt, az tetszett.”
Ez a bizonytalan vélemény nagyon jól tükrözi társadalmunk nagy részének elképzelését a versről (rímek, versszakok stb.), valamint azt a hezitáló érzést, amit a kortárs magyar líra vált ki belőlük.
Természetesen nem kell lenézni senkit, hiszen az alapján foglalnak álláspontot, amit anno az iskolában tapasztaltak, megtanítattak velük, meg hát a populáris, kommersz TV műsorokban, újságokban is csak elvétve találkoznak nemzetünk lírájával, és az sem kortárs.
Pedig nem is kellene messzire menni, ha az ember az új generáció verseit szeretné olvasni,
mivel a legtöbb kulturális internetes oldalon ingyen is hozzájuthatunk jobbnál jobb költők irományaihoz. Ajánlom ezt a megoldást az érdeklődőknek, itt nem csak kanonizált írókkal találkozhatnak, hanem a kevésbé ismert vagy kezdő, de minőségi műveket publikáló társaikkal is.
Nyilvánvalóan nem azt állítom, hogy manapság már senki nem ír rímekben, versszakokban, mert például az előző év végén jelent meg Varró Dániel: Mi lett hová? című kötete, mely még mindig az erősen kötött formákat alkalmazza, valamint a fiatalabb generáció költői között is akadnak még hasonló arculattal alkotó verselők, de ami igazán jellemzi a mostani időszak magyar líráját, az a szabadvers és a prózavers. Ez a két forma az, amely kiváltképp okozója a fentebb idézett gondolatsorban érezhető bizonytalanságnak.
Kis jellemzés:
szabadvers: ez egy mozgó, változó forma, sok változata van és lesz is, mivel folyamatosan bővül, a legtipikusabb sajátsága, ahogy a neve is tükrözi, hogy nem kötött, nincs megadva, mennyi szótagszám, versláb, ütem, milyen hosszú legyen egy sor, nem fontos a rím, vagy ha van is benne, nem kell, hogy rímképleteket kövessen, ebben a kategóriában fellelhetők rendszerek (pl. gondolatritmus), de nem szabályosan váltakoznak, a másik legismertebb alakja, amelyben szinte semmi rendszer nincs, ezek voltaképp csak írásképükben különböznek a prózától
prózavers: valójában egy prózaformában megírt rövid mű, amely költemény, mivel költői hangnemben van megfogalmazva, átmeneti műfaj a líra és az epika között, a rövidség alatt itt nem féltétlenül pár sort kell értenünk, mert lehetnek 2-től akár 5 oldalasak is, lényegük, hogy egységesek
A kettő között érezhető a hasonlóság, különbség többek közt abban nyilvánul meg, hogy
a szabadvers gyakran szeret tömöríteni, a prózavers viszont inkább a részletességet veszi eszközéül, ennek köszönhetően tágít.
Egyik sem új keletű alakzat, hogy csak a kicsit nyúljak vissza, Füst Milán a 20. század első felében a szabadverseknek meghonosítója, a század második felében pedig Oravecz Imre az, aki a prózavers kiemelkedő alkotójának számított, viszont e két műfaj leginkább az utóbbi 5-10 évben kezdte meg uralmát poétikánkban, manapság a legtöbb költő ezeket a műfajokat alkalmazza.
Első olvasatra nagy eséllyel nem fognak tetszeni ezek a versek a laikus szemeknek, meg kell szokni ezt a fajta nyelvezetet, lehet, hogy később sem nyeri el a tetszésüket, de képesek lesznek megkülönböztetni a kortárs lírát az epikától, ami viszont elsimítja a zavart a témával kapcsolatban.
