Simán elmész mellettem az utcán. Ha nem tetszik, amit látsz, talán még félre is fordítod a fejed, hogy ne kelljen szembesülnöd a nyilvánvalóval: itt nagy gondok vannak.
Ti ott vagytok kint, Apával együtt. Ti mind kintről láttok engem. Apa az, aki a legközelebb van, pontosabban fogalmazva, a legközelebb a távoliak közül. Eljött a választás ideje. Az Anya választásának ideje. Ugyanis egy Anya nem szűnik meg soha anyának lenni. Volt, aki volt, tette, amit tennie kellett, de többé már nem lesz ugyanaz az ember. Már „csak” Anya lesz.
S mi egy Anya legfontosabb feladata? Igen, jól látod, mondjuk csak ki együtt. A családja. A nő, az álmodozó, a kislány, a művész, a reménykedő világmegváltó megszűnt létezni. Egy feladata lesz ezután: csakis a családja.
Elegem lett. Egyszerűen sok, hogy folyamatosan magyarázkodnom kell, amikor magamért szeretnék tenni valamit! Nem abból, hogy Nektek magyarázkodom, hanem abból, hogy még magamnak is magyarázkodom.
Gyötör a bűntudat azért a lopott fél óráért, ami alatt egy könyvesboltban a kalandokkal megpakolt polcok előtt állok, a kávéért, amit igenis élvezni akarok, forrón, égetően, fűszeresen, egy férfi lopott pillantásáért, amivel a kisugárzásom dicséri, azért, hogy tegnap este öt perccel tovább hallgattam a kádban fekve, ahogy a gyerekem az Apjára kiabálja, hogy “Anya, minnyá, cici!!!”.
Van kiút ebből? Anya vagyok. A feladatom a családom. Mantrázom minden nap, de a zsigereim a legmesszebbre vágyódnak. Vissza az időbe, vagy jó messzire a jövőbe. Az biztos, hogy nem ide. Van amikor a mantra sikerül. Kitartok pár hétig, olykor-olykor több hónapig is. De aztán…
Én már nem érdeklek senkit. A legrosszabb az, hogy már saját magamat sem. Hisz mind tudjuk, ki vagyok én: Anya. Egy Anya pedig tegye csak a dolgát, tegye, amit vállalt, egye meg, amit főzött. Ez utóbbi szó szerint is így van, ugye? De nyugodt vagyok, az a 25 kg szülés utáni súlyfelesleg is megbocsátható, ha nem élvezem az életet, hanem mindenki által jól látható módon csak a családomnak élek, s egy percet sem szánok magamra.
Így képzeltek el minket, tökéletes Anyákat, ugye? Ti, kívülállók, és Apa. Ez a dolgunk, ugye?