Több mint hétezerszer nyertünk a Slovan ellen

 

A pálya mellett I. (Mándy Iván író képzeletbeli parancsára)

Körülbelül hat-hét perce a meccs vége előtt letelepedek Lelkes Ernő mellé, a ,,periméterre” dőlve, nem messze a Slovan kapujától.

Hozzászólok Lelkes Ernő, a DAC és magazinunk remek fotósához:

– Helló, jöttem megnézni a győztes gólunkat!

Ernő rám pillant, de természetesen csak röviden reagál, mert a meccsre összpontosít: – Ja, ja, bárcsak!

 

A pálya mellett II.

Miután ránézek az órára, látom, hogy még egy perc van hátra. Fejben értékelem a meccset. Valahogy nehéz kiejteni a számon, hogy ez egy jó meccs volt. Nem volt, mert az Úr elhatározta, hogy a nézőket másfelé tereli, hagyja őket kilencven percig kibontakozni, hogy kellőképpen bemelegítsenek a Grande Finale-ra.

Még egyszer megismétlem, hogy Grande Finale, mert ez az volt, a ,,Váci utcai ,,durvák” életébe!!!”

 

A pálya mellett III.

Utolsó perc és a bíró három percet ,,tüsszent”, illetve hosszabbít… Hoppá, vigyázat, elfutunk bal szélen, na, próbáljuk meg, nyomjuk be a labdát a hálóba, kmotríkostól! Először megpróbálunk egy műesést, de nem jön be.

Pár másodperc múlva a Slovan hátvédje elkövet egy kimondottan csacsi szabálytalanságot,

és megajándékoz egy szabadrúgással. Rátapadok kezemmel a periméterre. Nem is merem kimondani, hogy…

 

A pálya mellett IV.

Beadás vagy center, mindegy, milyen nevet adunk neki. A labda már a berobbanó játékosok felé közeledik. Bazdmeg, legyen gól, verjük meg,

vagy rúgjunk belé egyet a démonba, a 2008 november elsejébe!

Please!!! Šafranko felugrik, és remek fejessel exportálja a labdát a bal alsó sarokba. Mucha kapus (igen, az, akinek Hlavena tévébemondó a vébére jutás alkalmából egyszer megcsókolta a kézét). Mucha csak szemmel követi a hálóba tartó lövést. Már a hálóban van. Mucha térdre rogy (szimbolikusan szívesen megcsókolnám a térdét…)

 

A pálya mellett V.

Nem jött le azonnal… Talán két másodperc után… Góóóóóóóóóóóóóól!!!! Istenem megvertük a Slovant!!!

Már biztos! Eszembe jut Lengyel Krisztián, és talán az összes megalázó meccs, amivel a keresztapácska már évek óta kínozza e liga nézőit és ritkítja a lelátókat! De a miénket nem, bazdmeg!

A játékosok pont oda futnak egy hihetetlen gólöröm-etűdre, ahol én állok.

Talán csak két méterre (igen, a fotón én is ott vagyok, hohooo!) tőlem ünnepelnek. Nem megyek túl közel, nem mintha félnék, de Marin a sok kritikámért még szájon vág… Aktuálisan olyan, mint egy figura a Harcosok klubja filmből…

 

Megjegyzés No1

Ezt a gólörömöt sikerült a videósainknak és fotósoknak két pozícióból elkapni. A cikkemhez feltettem néhány gólöröm fotót, de holnap lesz egy, nevezzük úgy, hogy Gól Galéria.

A fotókat Lelkes Ernő és Jojo Samek készítették és h-i-h-e-t-e-t-l-e-n-e-k!!!

 

A pálya mellett VI.

Šafrankóról a játékostársak letépik a sárga trikót, de olyan eszméletlen módon, mint ahogy egy fülig szerelmes srác letépi a kedveséről az alsóneműt. Határtalan fociszenvedély!!!

Három sípszó, és vége! Őrült extázist a lelátókon kíséri az ölelgetés a cserepadnál. Megyünk Jojoval fotózni, egy öleléssel és vad kiáltásokkal örülünk László Csabával.

Megvan, hat év után! – megjegyzi Csaba.

Tudom, tudom, akkor a nézők nélkül volt a parádé és most…

Állok és nézem az örömmámort, közben eszembe jut, hogy szeretnék sms-t küldeni a nyugdíjas tribünön ülő haveromnak, hogy: – Bocsesz! Nem küldöm el sms-ben, mert ilyen pillanatokban átmegy az üzenet abba a dimenzióba, amit ez a győztes gól kreált. Pont.

A cserepadnál rám néz ifjabb Matlák, és hát őt se nagyon dicsérem, de hozzám szól: – Erre a győzelemre azért kezet foghatunk…

Igen, most nem az elemzésről szól a pillanat.

Ezek a percek többet jelentenek egy meccsnél, többet a pillanatnál.

Pacsizunk és belefér egy mosoly is…

Varga Balázs kollégám letesz a B-közép elé egy kamerát, készít egy 360-as felvételt a mámoros ünneplésről.

Engedélyt kapunk bemenni a kamerával az öltözőbe. (Minden elkészített videó megtekinthető a Klikkout és a DAC honlapján és Facebook-oldalán.)

Marin először kapitányként megkérdezi, van-e engedélyünk.

Mehetünk. Ünneplés a kabinban. Kontár ordít és örül. Mint mindenki.

 

Megjegyzés No.2

Hétezer néző előtt megvertük a Slovant. Kit érdekel most a teljesítmény és a foci? Ez a meccs több volt, mint egy meccs.

Nem a taktikától és a focitudástól volt fontos és lényeges.

Szombaton Dunaszerdahely are you ready volt!!! Több mint hétezerszer…

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább