Nagyudvarnok

A Dunaszerdahely járás futballberkeiben gyakran felvetődik a kérdés, hogy miért is csökken a felnőtt bajnokságok színvonala.

Sokan a játékoshiányra, vagy a községek futballra szánt megcsappant anyagi forrásaira fogják,

és vannak, akik a nyolc járásunkból V. ligát játszó csapatokban keresik az okát.

Volt rá példa, hogy a járási első osztályból, a bajnoki cím ellenére sem akart a csapat feljebb lépni és kerületi V. ligát focizni.

Valahol el is veszíti varázsát már az a bajnoki cím, melyet nemegyszer külső hatások is befolyásolnak. 

Kicsit más megvilágításban részesül az úgynevezett második osztály, a VII. liga, ahol most három csapat folytat versenyfutást a bajnoki címért.

A táblázatot vezető Nagyudvarnok nyakában ott lohol a Nagypaka–Várkony duó, és e három csapatból fog kikerülni a következő bajnokcsapat.

A Jakóczi Gábor, a mindenki Gazsija edző vezette Nagyudvarnok elég masszív csapatnak tűnik, amit a táblázatban feltüntetett számok is hűen tükröznek.

Majdhogynem a legtöbb gólt rúgták, a legkevesebbet kapták, s egy nem mindennapi 21 meccsből álló veretlenségi sorozatot tudhat magáénak a csapat. 

Gazsi szép sorjában mindenkinek megtalálta a feladatát, és nem is az ügyeletes gólgyártás, hanem a csapategység a legfőbb erényük. Ahogy a pályán és az öltözőben, úgy a hétköznapi életben is jó viszonyt ápol egymással a vezető, edző és játékos alkotta háromszög.

A feltételek adottak a jó szereplésre, amit pár önkéntes vállalkozó a faluval karöltve biztosít, és a játékosok is fogadkoznak, hogy mindent megtesznek a siker érdekében. Természetesen nem jön el a világvége, ha nem lesz meg a bajnoki cím, viszont célok nélkül mit sem ér a futball.

…ne feledjük: szombaton Nagyudvarnok–Várkony derbi!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább