Ég Veled, Robert Miles!

 

Roberto Concina, vagy ahogy mi ismertük, Robert Miles, a kilencvenes évek hipnotikus, érzelmes trance zenéinek gyárosa, akit a stílus (egyik) megalapítójaként is számon tartanak, 47 éves korában eltávozott a nagy zenészek mennybéli országába. Munkájával tömérdek új dolgot indított be, hatással volt sok zenész munkájára, szerelmi bánatok legyűrésére, a szabadságérzet megerősítésére.

 

 

Az olasz producer, rádiós halálát hosszan tartó betegség okozta, amiről (hál’istennek) a média nem adott információt eddig. Most sem világos, mi volt az a betegség, ami Robert halálát okozta.

Akik a kilencvenes években a VIVA és MTV zeneadókon lógtak éjjel-nappal, azok ismerik Robert Miles minden egyes dallamát, az akusztikus hangszerek és a szintetizátorok harmóniáját. Leghíresebb száma a Children volt, ami a nagy berobbanást jelentette számára. A Children a világ 12 országában volt hosszú ideig listavezető.

 

 

A Children sikere után az azt következő slágerek Robertet egyre feljebb és feljebb emelték (volna), ő azonban inkább a háttérbe húzódott, és más hangzásokkal kísérletezett tovább csendben. Megalapította az Open Lab rádióállomást ahol mindmáig dolgozott.

 


Rendkívül sajnálatos, hogy zenetörténeti szempontból ennyire fontos személy ilyen korán itt hagyott minket, ám zenéjével tovább él bennünk. 


 

Megkérdeztem két lemezlovas kollégámat, nekik mit jelentett a hangzás, melyet Robert Miles teremtett:

 

Tóth Dénes / Moody, Circus records, Tabačka Kultúrfabrik, Kassa

Mindenképpen pozitív hatással volt rám. Értelemszerűen gyerekkorom egyik korai elektronikus zenei élményeként emlékszem zenéire, engem talán a ‘One and One’ c. szólított meg a legjobban. Több olyan számot sikerült letennie az asztalra, amire szerintem bátran rámondhatjuk: nagy kár, hogy manapság nem születik több ilyen lelkületű zene!

 


 

Varga Ferenc (Dj Ferque) / PLUSplus, Durvacrew, Tollas Rádió 

Valószínűleg a Children című száma volt az, amely elindított az elektronikus zene irányába. Imádtam a lágy „szinti-effekteket“ és az akusztikus hangszereket vegyítve a tempós, elektronikus beatekkel. Sokunk életére voltak nagy hatással a zenéi.

 

Robert Miles 5 legjobb zenéje:


 

1. Children (1996)

 

2. One & One (1996)

 

3. Fable (1996)

 

4. Fantasya (1996)

 

5. Landscape (1996)

 


 

Robert Miles 1969 – 2017

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább