Megvan lemezen: Németh Gergely kedvencei

A megvan lemezen széria következő epizódja a Durvacrew művésztársaság főnökéhez, az NFG filmklub egyik alapítójához, a Tollas rádió grafikai megjelenítőjéhez, a Trikkes kreatív igazgató, scratch DJ, de főleg a legkülönfélébb lemezek gyűjtőjéhez, Németh Gergelyhez kalauzol minket, hogy megismerjük a bakelit lemezzel való kapcsolatát, és bepillanthassunk színes gyűjteményébe. 

 

 

A szenvedély a lemezek hangja, a szép borítója, grafikai kompozíciója és a lemezjátszó működése iránt már kiskorában elragadta. Volt otthon egy Tesla lemezjátszó, melyen azok a magyar és külföldi lemezek forogtak, amiket a szülei utazásaik során vásároltak. A nagy kedvencek ebből az időből Domján Edit meséi, Hofi Géza-lemezek és a The Beatles.

 

„Emlékszem, gyermekkoromban volt a szobámban egy lemezjátszó, elalvás előtt meséket vagy gyermekdalokat hallgattam, és mikor lejárt a lemez és kattant a lemezjátszó, arra a hangra aludtam el.”

 

 

 

„Az egész lemezimádatot szüleimnek köszönhetem, hogy lehetőségem nyílt a lemezzel bőségesen megismerkedni. Számomra most, apaként az a legnagyobb boldogság, hogy kisfiam ugyanolyan érdeklődéssel áll a lemezjátszó előtt és válogatja a szép borítójú lemezeket, mint ahogy én tettem harmincegy-két éve.”

 

Németh Gergely nevét a legtöbben a dunaszerdahelyi ex hip-hop banda, a Jönvukk révén ismerhetik, ahol scratch-elte a lemezeket. Az első saját lemezjátszója, amit máig használ, egy Technics 1210-es masina, melyet akkoriban elég nehezen, de beszerzett. Mivel a Technics nagyon drága volt már akkor is (15 000 korona), ezért szülei előtt titkolta egy ideig, hogy az övé. A lemezjátszót nem csak otthoni használatra, lemezhallgatásra vette, szerette volna a színpadon is használni, s erre tökéletes lehetőség volt a 2005-ben alakult Jönvukk együttes, ahol hangmintákat, loopokat, régi lemezeket scratchelt.

 

 

 

„Nagyon érdekes médium a lemez, abszolút időtálló és mégis mindenki által hozzáférhető. Ma már ritkaság, hogy valami ennyire minőségi és megfizethető is egyben. Lemeze mindenkinek lehet.”

 

A legelső lemez, melyet saját kezűleg vásárolt, a Vienna D.C. – Analogue album volt, melyet Bécsben, a Mediamarkt-ban vett, egy osztrák akusztikus lounge zene. A Dupla lemezről a 5 Fingers Left c. szám meghallgatható ezen a linken.

 

 

Gergő a Jönvukk után az NFG-ben zenés esteken és a Trafik együttesben sikálta a lemezeket. Ekkor indult be a lemezgyűjtés, pénztől függően igyekezett beszerezni kedvenc zenéit. Leggyakrabban Budapesten, a Deep Records-ban, Pozsonyban, a Notape-ben, majd bécsi, londoni, prágai lemezboltokban keresgélt és vásárolt hanglemezt. A Durvacrew 2012-es megalakulása óta a csapat DJ-i és VJ-jei gyakran rendeztek zenés eseményeket székhelyük udvarán, melyeket kamerával közvetítettek az interneten. Ezekben az időkben már DJ szettek is következtek, ahol egyre több alkalma nyílt egy-két órás lemezmixekre. Később a pozsonyi Subclubban és Nu Spirit Clubban, Gútán a Billiárd Klubban, a Forma feszten, a Hanna Hannán DJ-zett Epres vagy Greg név alatt.

 

A kedvenc lemezek:

A gyűjteménye körülbelül 300 vásárolt és 150 örökölt lemezből áll. A fő stíluscsoport a hip-hop, de van itt bőven elektronika, akusztikus zene vagy jópár direkt sratchelésre való lemez is. A gyüjteményben lapul egy komoly Beastie Boys-sorozat, a legrégebbi és a legújabb Gorillaz, Thievery Corporation albumok, Aphex Twin, Gus Gus, Dr Dre, Jazzmatazz nagylemezei.

Gergő kedvenc lemezei közül kiemelt darabként húzta elő a The Knife – Shaking The Habitual c. albumot, mely az együttes utolsó lemeze 2013-ból. Ez egy tripla album három lemezzel és különleges grafikával. Gergő nagy The Knife fanatikus, munkásságukat a mai napig követi. Az album elég elismerő helyeken szerepelt megjelenésének évében.

 

„Imádom a cover art vakító dizájnját és színeit!”

 

A Without You My Life Would Be Boring c. szám az albumról:

 

 


 

A dupla tíz hüvelykes (10„) lemez az amerikai alternatív hip-hop producer, a The Gaslamp Killer első albuma, a Breathrough.

 

„Nagyon szívesen rakok fel erről a lemezről zenét DJ szettjeimben, sok olyan új és régi hangzás van rajta, amit szeretek.”

 

 

 

Az albumról a Nissim a top zene:

 


 

Szintén kiemelt darab a Death Grips – The Money Store, ami kísérleti és indusztriális hip-hop lemez.

 

„Annyira rendszertelen a lemez, akárhányszor felteszem, mindig az az érzésem, hogy sohasem hallottam még.”

 

 


 

A Coldcut vezette angol Ninja Tune kiadó egyik legmenőbb lemeze ez a RTJ, azaz Run The Jewels, ami nemcsak brutálisan jó újkori hip-hop, de maga a korong mintája is nagyon különleges.

 

„Izgalmas és remekül rétegezett zenei alap”

 

Egy élmény volt a régi barát, DJ-kolléga lemezeit meghallgatni, történeteit megismerni. Végezetül hallgassunk és nézzünk meg egy videó mixet Németh Gergelytől, azaz Eprestől:

///

Hamarosan jövünk az ötödik epizóddal, melyben az érsekújvári Moonbase Patel Disco fiúk lemezeit hallgatjuk meg.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább