Jóllakott ember nem hisz az éhesnek…

 

Szombat reggel 9 óra, MUN-DUS borfesztivál. A legnagyobb konyhai előkészületi munkában egy gyermek hangjára lettem figyelmes, aki tört magyar nyelven szólt felém. Jó napot, bácsi! Adna nekem valami ennivalót? Fejemet a hangforrás irányába fordítom, mikor megpillantom őt. A középső lányommal, Sárával lehet egyidős. Bánatos tekintete oly őszinte, hogy fogom magam, és az épp ropogósra sült májas és véres hurkából kipakolok két jókora adagot, és úgy döntök, vele reggelizem…

 

 

Szia, hogy hívnak…? Hosszas gondolkodás és szemforgatás után kiböki: Diégónak! Ez a valódi neved? Hány éves vagy, Diégó? Újabb gondolkodás… Semmi válasz! Nem érted, amit mondok, Diégó? – faggatom őt már szlovákul. Mosoly az arcán, és kezdődhet is a reggeli ismerkedés.

Kíváncsi vagyok arra, hogy ez a gyermek hogy éli meg fogyasztói társadalmunk hétköznapjait…?

Közben fogyaszthatóra hűlt a hurkánk, így nekifogunk. Egy harapás a zamatos májas hurkából és a ropogós (még meleg) abonyi kenyérből, kovászos uborkából, kiélvezzük aznapi első falatjainkat. Merre laksz, Diégo? – kérdezem. A híd alatti házakban – válaszolja. Akkor te nem Dunaszerdahelyről származol, ugye? – folytatom. Léváról jöttünk – kapom máris a választ! Kiderül, hogy négy testvére van, édesapja elhagyta, édesanyja pedig egyedül neveli őket. Letört hangon válaszolgat, de közben jóízűen falatozik.

Gondolataim a modern korunk kegyetlenségére terelődik: hogyan létezhet, hogy a 21. században, az EU fejlett társadalmában jelen van az éhezés?! Miért kell egy 11 éves fiúnak odaállítania egy idegenhez, hogy élelmet kérjen? Ennyi idősen gondtalan és boldog gyermekéveit kellene, hogy élvezze, nem élelemért fohászkodnia. Anyák! Apák! Szülők! Nagyszülők! Emberek! Gondoljatok csak bele!

Milyen lehet megélni egy gyermeknek a totális szegénységet? Szüleik vagy a társadalom a hibás ilyen esetekben? Miért kell az embernek azért fizetnie, hogy életben maradhasson a Földön?

Hova jársz iskolába, Diégó? – folytatom a beszélgetést. A Jilemnickýre – vágja rá rövid gondolkodás után. Jól tanulsz? – kérdezem tovább. Összerándult, pimasz arckifejezésével nyilvánvalóvá tette számomra, hogy valószínűleg nem atomfizikus lesz belőle… Te így, én úgy, gondoltam, megtréfálom… 🙂 Diégó, ide hallgass! Hozd el nekem holnap az ellenőrződet, és egy füzetedet! Nagyon kíváncsi vagyok az eredményeidre! Ha eljössz, újra reggelizünk, és ellátlak egy teljes napi élelemmel – mondom én. Jól van! Rendben! – válaszolja. A kellemes reggelizés után becsomagoltam a megmaradt ételt, amelyet már nem bírt elfogyasztani, és kíváncsian vártam a következő reggelt.

A fárasztó szombat után másnap kilenckor Diégó már a kishúgával együtt várta érkezésemet… “Bácsi! Az ellenőrzőmet nem hoztam, mert az iskolába’ felejtettem, de egy füzetemet megnézheti.”

Mikor lapozgatni kezdtem Diégó füzetét, mintha a lányomét fogtam volna a kezemben… Természetesen nem látszódott rajta, hogy aki írt és rajzolt bele, roma lenne. Nem látszódott az sem, hogy szinte naponta éhezik. Nem látszódott a különbség egy biztosabb háttérrel rendelkező gyerek és Diégó füzete közt. Tudjátok, miért nem látszódik a különbség? Mert nincs is!

És sosem volt! Diégó is csak egy gyerek, aki megérdemelné legalább azt, hogy ne éhezzen, ne nélkülözzön. Rajzain a nap látható. Egy mosolygó nap! Remélem, Diégó életében is eljön az a nap, mikor nem a napi betevő beszerzése lesz a fő tevékenysége.

Az Európai Unió tagországai körülbelül 88 millió tonna élelmiszer-hulladékot termelnek évente. Te mennyit dobsz ki? Tömérdek élelmiszer landol a kukában röviddel a szavatosság lejárta után. Rengeteg pedig még jóval előtte. Miért nem adhatják a multik vagy éttermek az éhezőknek a még fogyasztható élelmiszert? Mit lehetne tenni?

Ha a Klikk Out magazin jóvoltából egy arra alkalmas helyszínre három hűtőszekrény kerülne, Te elvinnéd oda a neked már szükségtelen, de másnak erőt és életet adó élelmet? Fel tudsz ajánlani egy helyet arra, ahol elhelyezhetjük ezt a három hűtőszekrényt?

Élnétek egy ilyen lehetőséggel, segítve városunk éhező embertársain, gyerekein? Várom a válaszaitokat e-mailben: jozefmundi@gmail.com. 🙂

MEGOSZTÁS