CINEMAX: Az Alienek már horzsolnak, és érkezik a Wonder Woman

 

Három film a Cinemax kínálatából.

 

Alien: Covenant


 

 

A szkeptikusok bizonyára a szemüket forgatják, hogy mégis hányadik bőrt akarják még lenyúzni szegény morcos űrsebészekről, a hardcore rajongók viszont tűkön ülnek, hogy mit rejteget a nagyon is ígéretes sztori.

A csaknem öt évvel ezelőtti Prometheus esetében is ez volt a helyzet, de ott tudtuk, hogy csak lazán kapcsolódik ehhez az univerzumhoz, és olyan is lett. Xenomorphok sehol, a mostaniban viszont vastagon spriccel a nyáluk meg a verejtékük.

A Covenant egyébként az 1979-es klasszikus előzményfilmje, és időben a Prometheus után játszódik, amikor az űrhajó legénysége talál egy bolygót, ahol búza van, de élet alig.

Az előzetes vérfagyasztó, és jó magasra helyezi a lécet – e sorok írásakor pedig az első kritikák is meglehetősen finomak. Ridley Scottra ráfér már ez. (Vetítik: május 18-tól.)

 

Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja


 

 

Hiába hanyatlott az első után epizódról epizódra a minőség, egy részenként egymilliárd dollárt kitermelő szériát nem lehet csak úgy felfüggeszteni.

Hat éve készült a legutóbbi, a kulisszák mögötti pletykák (avagy izzadságszagú marketingpatronok) alapján viszont ez lesz az utolsó rész, és erre domborítottak is egyet: Javier Bardemet kapcsolták le a főgonosz szellemkalóz, Salazar szerepére, ő pedig ilyen karakterekben kétségtelenül lubickol (lásd: Nem vénnek való vidék, Skyfall).

A filmet két ígéretes norvég rendező, Joachim Rønning és Espen Sandberg jegyzi, akik nem különösebben ismertek széles körben, viszont van már mögöttük egy idegennyelvű Oscar-jelölt darab (Kon-Tiki), és számos európai független siker. Szóval dörzsölöm a tenyerem. (Vetítik: május 25-től.)

 

Wonder Woman


 

 

A DC ott rontja el a Marvelhez képest évtizedes lemaradásban lévő szériáját, hogy túlságosan is rakkenroll akar lenni. Se szív, se beszéd, csak izom és pusztító cikiség.

A 90-es évek mellbimbós Batmanjének színvonalán tápészkodik, mióta Zack Snyder elméjén szűrik át. Wonder Woman a következő esély, ő Amerika Kapitány női, illetve DC-s megfelelője, így megtörténhet az is, hogy stílusban és poénfalatokban majd koppintanak ezt-azt amonnan, de a film előzetese alapvetően megmaradt klasszikusan tökölős DC-snek.

A címszereplőt alakító Gal Gadot szimpatikus, az első világháborús közeg megint csak ad némi esélyt érdekes konfliktusokra az univerzumok közt, de ha ezt a patront is vakon elpuffantják, akkor az ősszel érkező Justice League számára már tényleg alig marad remény. (Vetítik: június 1-től.)

 


 

Az ajánlók megjelentek a Klikk Out 2017/5. számában.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább