Molnár Ildikó biztosan tudna mesélni arról, hogy milyenek az Esőemberek furcsaságai, milyenek a mindennapjaik, s azt is látja, mennyire vagyunk mi, emberek elfogadók, ha másságról, autizmusról van szó. Olyan hivatást választott magának, melyben szavak nélkül, néma csendben is megérzi a hálát.
Másfél éve foglalkozom felnőtt autistákkal, jelenleg egy pozsonyi polgári társulás projektén mint jobcoach a dunaszerdahelyi régióban. Szlovákiában ez az első ilyen jellegű kezdeményezés, amely kifejezetten autizmussal élő személyeknek segít elhelyezkedni a munkapiacon. Ez a fő cél, de ez mellett természetesen a társadalomba való beilleszkedésük, kirekesztésük megakadályozása és a figyelemfelkeltés is.
Összesen 10-en dolgozunk az országban ezen a projekten, mindenki egyénileg 3 autistával. Az én munkám tehát, hogy tanulmányozzam, felfedezzem milyen munkára alkalmasak, segítsek a felkészülésben és munkakeresésben, továbbá a munkahelyen is közreműködjek a beilleszkedés folyamatába.
Gyakorlatilag minden nap mást csinálok. Egy iskoláskorú fiúnak segítek a suliba beilleszkedni és szabadidős programokat találni. Egy másik, 24 éves fiatalemberrel már második munkahelyén dolgozunk, annak ellenére, hogy halmozottan sérült. A harmadik pedig az ekecsi szociális otthon lakója, aki 30 éve intézményben él, izoláltan.
Próbálom megmutatni neki a való világot, mit is jelent dolgozni, önellátónak lenni. Nemrég fedeztem fel például, hogy még sohasem látott mozgólépcsőt, és azt sem tudta, hogy euró a fizetőeszközünk.
Legyünk őszinték! Azt tapasztalom, hogy a társadalom által hirdetett elfogadás csak jelképesen működik, mert mikor cselekedetre kerül a sor, teszem azt, foglalkoztatni, munkát kell adni egy autistának, az már bajosabb. Hogyan látod Te a társadalmat tűzközelből, miként reflektál erre a témára?
Hasonlóak sajnos az én tapasztalataim is, általában azok segítenek, akik valamilyen szinten maguk is érintettek, például van valamilyen fogyatékkal élő családtagjuk. Minden kezdeti nehézség és számos visszautasítás ellenére továbbra is keresem azokat a vállalkozókat, akik hajlandóak alkalmazni egy őszinte, precíz autistát. De ugyanúgy szeretném megmutatni a nagyvilágnak azt a lelkesedést a munkavégzés iránt, amit a szociális otthon lakóin látok. Örömmel teljesítenek bármilyen feladatot, legyen szó kertészkedésről vagy takarításról, hiszen közben hasznosnak érzik magukat.
Nemrégiben olvastam egy csokoládémanufaktúráról Magyarországon, amelyben autista fiatalokat alkalmaznak. Szlovákiában létezik hasonló kezdeményezés?
Európa számos országában vannak autistákat foglalkoztató vállalkozások, sajnos mi még ott nem tartunk, nem tudok ilyen kezdeményezésről Szlovákiában.
Térjünk vissza a mindennapjaidhoz! Nyilván vannak esetek, amikor minden nap egy újraépítkezés. Ami tegnap működött, az ma nem biztos, hogy fog. Téged mi motivál?
Leginkább az, hogy értelmét látom a munkámnak. Igaz, nem mindig alkotunk maradandót, de nagyon fontosnak tartom, hogy közben jól érezzük magunkat, ezáltal nem csak klienseimnek segítek, hanem a közvetlen környezetüknek is.
Hihetetlen, de az ekecsi pártfogoltam életét már csupán az is megváltoztatta, hogy valaki rendszeresen látogatja őt, érdeklődik iránta, és individuálisan csak vele foglalkozik.
Bízom benne, hogy a jövőben egy munkahely értelmet tud majd adni az életének. Sokat beszélek az autizmusról hivatalnokoknak, tanároknak, munkaadóknak, próbálom a társadalmat is formálni azzal, hogy kézzelfoghatóbbá teszem számukra az autizmust mint diagnózist.
Aki velük dolgozik, megtapasztalja, hogy ezek az emberek teljesen más impulzusokat, energiákat adnak át. Tapasztaltál ilyet?
Igen, nagyon sok szeretetet kapok, még ha más formában is. Van, hogy egy érintés, vagy egy mosoly, vagy egy szál virág, de néha a néma hallgatás együtt is képes kifejezni a hálát, amit éreznek. Sok időt töltünk együtt, ismerem a fura szokásaikat, elfogadom őket azokkal együtt, megértésemért cserébe ők is hajlandóak új dolgokat kipróbálni, ami a komfortzónájukon kívül esik.
Az egyik autistámmal például az a megállapodásunk, hogy egyik nap dolgozik, másik nap viszont azt csináljuk, amit ő szeret. Az elmúlt fél évben ez azt jelentette, hogy kipróbált a kedvemért faelemeket csiszolni vagy vánkosokat megtölteni annak ellenére, hogy ez autizmusából kifolyólag kellemetlen anyagok érintését jelentette számára.
Ezekre nem lett volna hajlandó, ha én másnap nem nézem vele órákig a dunaszerdahelyi stadion építését. A másik fiúval pedig tanulásért cserébe rendszeresen bemegyek egy játéküzletbe, hogy sokadszorra is megnézzük, van-e új Lego a kínálatukban.
Van egy nem titkolt álmod, elképzelésed, mégpedig egy központ.
Igen, kezdeti lépésként látva a hiányosságokat, megalapítottam az Autisták és egészségkárosultak barátai polgári társulást. Legfontosabb célunk, amelynek megvalósításán aktívan dolgozunk, egy teljes körű rehabilitációs és foglalkoztatóközpont létrehozása Dunaszerdahelyen. Ez a központ fiatal felnőtt autisták és egészségkárosultak számára fog különféle gyakorlati hasznú tanfolyamokat biztosítani, melyek célja többek között az ő munkakeresési lehetőségeiknek a javítása.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy a mindennapi élethez szükséges háztartási munkákat is elsajátítsák a fiatalok, így ilyen irányú foglalkozásokat is indítunk. Az autisták számára kell a napirend, ellenkező esetben gyorsan visszafejlődnek. A központunk egyik feladata lesz segíteni őket abban, hogy az addig elért szintet meg tudják tartani, vagy esetlegesen továbbfejlődjenek.
Egyfajta munkavállalói adatbázisként is fogunk működni, keresve ezzel a lehetőséget a fogyatékkal élők számára. Bízunk benne, hogy egyre több helyi vállalkozás is társul hozzánk, és kínál bármifajta munkalehetőséget számukra. Hosszútávon pedig kibővítenénk gyógypedagógiai és pszichológiai tanácsadással, terápiákkal egészen kisgyermekkortól. Az idén nyáron már szervezünk egy tábort, ahova sajátos nevelést igénylő gyerekeket várunk majd.