Matej Sláviktól László Csabáig

Bevallom, még soha nem írtam ilyen későn szezonértékelőt. Miért? Talán azért, hogy picit távolabb legyek időben és hangulatban a László Csaba-sztori legszerencsétlenebb fejezeteitől, melynek rendezői kivétel nélkül mi voltunk – a DAC-közösség.

Első ízben a kapusokat veszem górcső alá. Ne féljenek, nem hagyom ki László Csaba témáját sem, de az lesz az utolsó felvonása a gondolataimnak, mert addig próbálom összefüggésekben leírni, hogy szerintem mi is történt ebben a szezonban.

 

Gondolat No. 1

A DAC-közösség per pillanat döntés előtt áll – elindulhat a diadal, másik oldalon a félreértések útján is. Nézőkkel, újságírókkal és a klubbal karöltve…

Szóval, nem találjuk a közös nevezőt. Meg kell találni!

 

Górcső alatt a kapusok

Kezdem a kapusedzővel. Ismételném magam. Pont.

 

Darko Tofiloski

Jojo Samek felvételei

Az utóbbi idők legnagyobb csalódását okozta, ha a kapusokról beszélünk… A szenci, Zsolna elleni meccs volt az első ,,nagy pillanata”, amikor sokan felkapták a fejüket. Ezután Slávik került a kapuba, és amikor esélyt kapott Darko, a teljesítményei ,,komplett katasztrófa” szagúak voltak. A kapusedzőnek sok köze ehhez nem volt,

Tofiloski teljes mértékben felelős azért a szégyenért, amit produkált a kapuban.

 

Matej Slávik

Matejnál más a helyzet. Fiatal kapus, sok hiányossággal, szüksége lett volna tapasztalatra a háttérben. Viszont, ez is csak egy része a mozaiknak. 23 évesen még nem érett egy Fortuna Ligás csapat első számú kapusának posztjára – messze van még ettől. A príma statisztikája…

az igaz, hogy nagyon kevés gólt kapott, de a csapatok java része, főleg a hazai meccseken, alig rúgott a kapujára.

A legfontosabb mutató az volt, amelyet akkor észlelhettünk, amikor az ellenfeleink simán ,,csak úgy” a tizenhatosunkba „vágták” a labdát. Sokszor diszharmónia volt a kapus és a hátvédek között, és bizony, ha Šatka nem kreál Hukkal egy feszes középhátvédsort, akkor nagyobb bajban lettünk volna. Szóval, Slávik – érthetően – nem sugárzott például olyan önbizalmat, mint anno Pavol Kováč kapus, sőt! Egyszerű lenne ezután egy újságírónak kinyírni Matejt, de ennek nincs értelme. Hibát követtünk el, hogy nagyobb terhet tettünk rá, mint amire képes volt mentálisan és a teljesítményével is, viszont fiatal még…

 

Kapusposzt. Mi a megoldás?

Az egyes számú kapus poszton bizony változtatni kell. A kapusedző poszton pedig, ha minden igaz, akkor a változás nem csak pletykaszintű marad.

Kérdés, ki fog védeni.

Tofiloski nincs és maradt két fiatalka.

Egy csapatban optimális az (abban az esetben, ha nincs egy kirobbanó fiatal tehetségünk), ha van egy tapasztalt 30 év körüli kapus, egy középkorú 25 év körüli hálóőr (aki gond nélkül beáll a kapuba, ha kell) és egy 20 év körüli tapasztalatot hajszoló fiúcska.

Ezt a kapusképletet valószínűleg nem sikerül összehozni, de van egy 23 éves kapus, aki remek akvizíció lehetne. Körülbelül két hónappal írtam egy srácról ebben a kommentáromban.

23 éves csupán, de egy kész kapus. Patrik Macej.

Megjelent már néhány hír a médiában arról, hogy Macej a DAC-ban folytatja. Miután elolvassák Macejről írt régebbi értékelésemet, logikus, hogy ennek az erősítésnek örülnék. Sikerüljön, és ha Macej hozzá a formáját, a DAC kapujában újból méltó hálóőr foglalja el a helyét, mert a nevek köteleznek: Majthényi, Veselý, Červeňan, Vahala, Novota, Kováč and many more…

 

Kiemelt fotó: Lelkes Ernő

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább