Kivirágzott a város. Szó szerint. A körforgalmakban nyílik a levendula, a város új rózsakertje talán egy lépéssel közelebbi viszi a várost ahhoz, hogy zöldebb és élhetőbb legyen, egyre több az autó, de egyre több a biciklis is. A kultúrház előtti szökőkútnál a gyerekek most is ugyanolyan türelmetlen boldogsággal várják a hirtelen felspriccelő vizet, mint több tíz évvel ezelőtt a gyerekek.
Az egyik héten a gimis ballagók lepik el a várost, arcukon a Gaudeamus Igitur meg a dolce vita életérzés keveredik. Picit talán irigylem is őket.
Az írás megjelent a Klikkout 2017/6. számában.
A másik héten a duna menti tavaszos gyerekek egyenpólóban keresik a fagyizót, mert ők bizony Ipolyságról jöttek a fesztiválra, s nem tudják, merre hány méter. Fagyizókeresésben meg amúgyis jó vagyok. A várost ellepik a babakocsis anyukák és háromkerekűvel száguldozó gyerekek.
Szóval tombol a nyár a városban, s én ennek végtelenül örülök. Kint lenni a szabadban a legnagyobb öröm nemcsak nekem, hanem a fiamnak is. Figyelem őt, ahogy játszik, hallom, ahogy forognak a kerekek a fejében, mit lehetne kezdeni ezzel a fenyőtobozzal, szívószállal és szürke kaviccsal. Megszületik a szabad játék.
A szabad játék fogalma azt jelenti, engedjük, hogy a gyermek szabadon döntse el, mivel, meddig és mit szeretne játszani.
Gondoljátok most biztosan, hogy „aha, feltaláltuk a meleg vizet”, de az az igazság, mióta a szülők állandóan és kényszeresen mindent fejleszteni akarnak a gyerekeken, azóta fontos kihangsúlyozni a szabad játék fogalmát, mert a kötelező fejlesztő foglalkozások mellett elfelejtődik.
A játszótér kiváló megfigyelőhely. A gyerek elmélyülten játszik, gondolkozik és megold,
a szülő, mivel úgy érzi, valamit mindig tanítania kell a gyerekével, mutogatja neki a körülötte levő dolgokat és tárgyakat, hiszen azok szerinte sokkal érdekesebbek. S mivel egy jó szülő a legjobbat akarja a gyerekének, még kommentálja is őket, lehetőleg jó hosszan. Máskor pedig nagyon szeretünk segíteni a gyerekünknek, ha elsőre nem megy neki valami, még akkor is, ha a gyerek maga ezt nem kérte. Ebbe a hibába bizony én is sokszor beleesek. A játék a gyerekeknek elsősorban örömforrás, egy jó érzés, mely vonzza magával a további pozitívumokat is, mint megoldóképesség, kreativitás, logikus gondolkozás, szociális képesség fejlesztése és sorolhatnám.
A szabad játék tét nélküli, nincs gyakorlati haszna, örömet szerez, spontán. Nem kényszerszerű, hanem felszabadult cselekvés.
Aki kicsit jártas az alternatív iskolai irányzatokban, tudja, hogy a Montessori, de kimondottan a Waldorf-módszer mennyire kihangsúlyozza a szabad játék fontosságát. A Waldorf-óvodákban kevés a kész játék. Van sok ceruza, természetes alapú festék, gyapjú, jó minőségű viaszkréta és -gyurma, textilek, kendők, kagyló, kavicsok, termések és fadarabok. Minden megtisztítva és simára csiszolva, hogy ne sérüljenek meg a gyerekek, ha a kezükbe veszik. A gyerekek sokat dolgoznak ezekkel az eszközökkel; mindennapos a kézműves tevékenység.
Azok a gyerekek, akik a különböző tárgyakból a fantáziájuk és kreativitásuk segítségével alakítják ki az aktuális játékaiknak megfelelő eszközöket, nem unatkoznak akkor sem, ha nincsenek körülvéve kész játékokkal.
Maria Montessori könyveiben visszatérő motívum, hogy úgy gondolja, a gyerek önmagától tudja, mit kell csinálnia és nekünk „csak” a megfelelő környezetet kell biztosítanunk neki, hogy kibontakozhasson. A Montessori filozófia nagyon tömören ezt így fogalmazza meg:
Segíts nekem, hogy magam tudjam csinálni!
Amikor arra panaszkodunk, hogy a csemetét a fakanalak, kavicsok vagy a csomagolópapír érdekli, pontosan az történik, ami a szabad játékhoz fontos, minden, ami használható, ami érdekes, a játék eszközévé válik. A gyermekek a játékon keresztül sajátítják el, hogyan kell döntést hozni, szabályokat követni, figyelni a másikra vagy épp problémát megoldani. Ne vegyük hát el tőlük a lehetőséget!