Örök virág – versajánló Tóth Árpádtól

A nyár telis-tele van színekkel, minek köszönhetően lelkünk világa is ki van pingálva tarka, pozitív érzésekkel. Ennél fogva az én fejemben is egy igazi impresszív költő sorai járkálnak fel-alá a napokban.

A mai választott ugyanis nem más, mint Tóth Árpád, ki a Nyugat első nemzedékének tagja, miből az is következik, hogy főleg a 20. század első felében alkotott, mesteri színvonalon írt és fordított verseket, de újságíróként sem kellett szégyellnie a pennát. Költészetében festői szépséggel használja a szecesszió díszítettségét, az impresszió pillanatnyi benyomásait, szinesztéziát, melyek hatására a szomorú, elégikus hangmen, tartalom, elkápráztat minket, és nem depresszió, hanem katarzis közeli állapotba kerülünk. Két verset választottam erre a hétre tőle, első, mint egy Monet-kép, felüdülés képzeletünknek, a második pedig expresszív hatással bíró líra, melyben a krisztusi jóságot panírozza be soraival.

 


 

Éllel hulló…

Éllel hulló nagy napfénylemezek

Forró esője, kába délután,

A fölforrt levegő tompán rezeg,

Gyér utcalombok árnyaznak sután…

 


 

Szeretnék átölelni…

Szeretnék átölelni ma egy embert,

Ki olyan árva s vágyak özvegye,

Mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert,

S kondor haján kopog az ősz jege,

Kinek ha volt is pirosbetűs napja,

Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,

Vén bánatok fia és újak apja,

Csöndes tűnődés lankadt léptü papja,

Örülni lassú, és csüggedni gyors;

Kit nemessé emelt a föld porából

Sok ritka szenvedés, de nem kevély

Kitűnni a törpék sekély sorából,

És címere egy hervadt falevél,

Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,

Ha szívvel dobták, halkan énekelt…

 

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább