Nem létezik, hogy meg se emlékezzek a Tibiékről. Mert amióta Renivel kitűzték a dátumot, azóta készültem rá türelmetlen várakozással. Nem volt mindegy, mit veszünk fel, izgatottan vártuk a többi vendéget, a családot, a barátokat. (Címlapfotó: Bacu Dobos)
Ami viszont végig a legfontosabb volt, ami mellett minden más háttérbe szorult, az az, hogy itt most tényleg a szeretet ünnepében osztoztunk.
Egy ilyen közös élmény pedig idegeneket is baráttá, már-már családdá tesz. Egy olyan házasulandó párt láttunk, akik a maguk kis napsugaraival mások életét is felmelegítették.
Tibi és Reni, akikből igazán árad a melegség, az elfogadó, megértő és támogató szeretet. Ami mellett nem maradhatsz közömbös, mert ez a cuki, mosoly vákuum édesen szippant magába, te pedig csak öntudatlanul hagyod, hogy elnyeljen. Jó volt ebbe egy egész estén, éjszakán keresztül belekóstolni, egyszerűen jó volt velük, köztük lenni.
Az sem lehet, hogy egy ilyen őszite élmény a résztvevők szívében ne végződjön számadással.
Ugyanis egy ilyen tiszta és katartikus pillanat önmagában tanítás. Látni őket és sütkérezni a boldogságukban, várva várt egységükben, mást is elgondolkodásra ösztönöz.
Én is így jártam, mégpedig menthetetlenül.
Végigpörögtek életem kudarcai, örömei, majd elgondolkodtam azon, hogy az elkövetkező pillanatokban mit akarok tenni. Hagyni, hogy az önsajnálat hatalmába kerítsen és a várva várt esküvő mély gyötrelembe torkolljon vagy inkább azt választom, hogy a torkomba futott, könnyfacsaró emlékeim ellenére osztozom az örömükben és eldobva a karma csomagom, könnyedén ugrándozom utánuk a táncparkettre. Ez utóbbi mellett döntöttem és bizony megérte. Megérte ám!
Remek társaság, szórakoztató játékok, hajnalig tartó tánc, finom ételek és ellenállhatatlan házi sütemények kísérték végig a nagy ünnepet, egy igazi szeretet ünnepet!