Ilyen volt a szerdai nap 

Telnek csodás napjaink itt a Gombaszögi Nyári Táborban, még csak nemrég volt hétfő, azaz a nulladik nap, s ma már csütörtök van. Rohan az idő.

Ahogy közeledünk a hétvége felé, egyre több és erősebb zenés program zajlik a tábor különböző színpadjain. A tegnapi, azaz a szerdai napot foglalnám össze röviden..

Kovács Krisztián felvételei

A Korona sátorban kezdődött a zene szerdán, egy nem mindennapi zenés masszázzsal, melyet a tábor masszőrei tartottak (azt hiszem, ennyi nap sátorban alvás után indokolt is az ilyen móka).

Nálam a legnagyobb meglepetés és élmény Takács Noémi, azaz Noémo akusztik koncertje volt a palyta színházban. Ugyanitt az ebédhez az endORFin muzsikált, délután egykor bekapcsolt a a Tollas rádió élő közvetítése (az íllő adás), fent a kisszínpadon pedig Tindia táncház zajlott.

Ahogy telt az idő és esteledett, a nagyszínpad felőli dübörgések a koncertekre való készülődés részei voltak.

Tegnap a nagyszínpad egy Muriel-koncerttel kezdődött, majd folytatódott egy hamisítatlan Kowalski meg a vega-koncerttel

és a nagykoncertek után a tábor többi színpadján szállt tovább a muzsikaszó, voltak olyan érdekességek, mint a kisszínpados Putto-koncert vagy a dunaszerdahelyi művíszfickók által vezényelt Durvacrew színpad.

A már híres chill out színpadon az esti program 9-kor kezdődött, a budapesti Váncza Mihály LIVE act-jével (egy masinával játszik hiphop alapokat a maga különleges módján), majd folytatódott a Tryp zenekar élő audiovizuális szettjével. A fiúk downtempo stílusú zenéket jatszanak csodás projekcióval egybekötve.

Utánuk egy lemezes funky és soul stílusú szettel lépett fel a Komáromi Jókai Színház színművésze, Olasz István, DJ nevén Dilemma.

Hatalmas volt a hangulat, ezügyben az éjfélkor kezdődő eső is közrejátszott, ugyanis mindenki menedéket keresett, amit a Durvacrew sátra alatt talált meg 🙂

Az estét Vörös Tibi kollégánk, azaz Infra zárta egy nagyon egyedi Dub bakelit lemezszettel.

(és még hálistennek nincs vége), ma este a Kéknyúl, az Arizóna, a Halott Pénz lép fel, a Durvacrew színpadon pedig Zomblaze, a Sör És Fű, a Planetmalcolm, a Lusta Bítek, szóval elég durvának ígérkezik. Mindent ezekről holnap. Addig üdv innen!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább