Onedayfröccsfest

Elmúlt héten fergeteges hangulatú bulira került sor Dunaszerdahelyen, az 5. születésnapját ünneplő Onedayfröccsfest alkalmából. Személy szerint csak pénteken látogattam ki, viszont az elmondottak alapján a szombati nap is hasonló szintű előadásokat hozott.

Kijelenthetjük, az elmúlt években még nem volt hasonló könnyűzenei rendezvény városunkban, amely ilyen szintű szórakozási lehetőséget nyújtott volna a nagyérdeműnek. Ez a két nap szinte minden korosztályt kimozdított a hétköznapok állóvízéből, és még az időjárás istene is kegyeibe fogadta a szervezőket.

Fotók: Kise Photography

Elég régi dunaszerdahelyi lévén sok ismerőssel találkoztam, és csakis mosolygós, elégedett arcokat fedeztem fel a placcon.

A fiatalok mellett a 40-50-es korosztály is jelentősen képviseltette magát, és ez maximálisan a rendező stábot dicséri, akiknek eszméletlen jól sikerült összeválogatni az előadókat.

Az anyaországból érkező előadóművészek óriási közönséget vonzottak, mondhatni, szinte kinőttük a Májusegy teret.

Be kell, hogy valljuk, városunknak nincs olyan területe, körbezárt létesítményre gondolok, ahol a jegyrendszerrel működő nagylétszámú rendezvényeket meg lehetne szervezni. Valamikor a lebontott stadionunk jól szolgált, mondjuk egy „István a király” előadáshoz, de a MOL Arénában kicsi ennek a lehetősége.

Volt azért megmosolyogtató része is a rendezvénynek, mégpedig a VIP-páholy mindenki feje fölé emelése,

hiszen a pórnép elterült a kiváltságosok lábai alatt, és az egyes alkoholt árusító vendéglátó-ipari egységek eltúlzott árai. Na, de a Csallóközben azt szokták mondani, egyszer élünk! 🙂

Száz szónak is egy a vége, egy nagyon jól sikerült rendezvénysorozat ünnepelte születésnapját, és kívánunk magunknak még sok ilyen feledhetetlen pillanatot.

Arra meg, hogy rentábilis volt-e a fesztivál, csak a rendezők tudnának válaszolni! 🙂

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább