Figyelj Robertó, nagyon egyszerű. Az lesz a feladat, hogy leírod, amit gondolsz – szólt a Chili. És én akkor cseppet beparáztam, mert mi van, ha olyat is leírok, amit nem kéne? Vagy olyat hagyok ki, aminek benne kellene lenni?
Na jó. Legyen, a keservit neki. Miről szól egy meccsnap Dunaszerdahelyen? Jelentem tisztelettel, mindenről! A zöldséges kofa is azzal állít beléd. A párom meg felvágja a görögdinnyét, oszt sárga a belseje.
– Ez még éretlen! – szól közbe, mire hanyagul közlöm vele: „azír”, mer meccsnap van. Egy meccsnapon a görögdinnye is sárga, ez normális. Kis mosoly. Igen. Betalált a poén!
Három napja papírfecnikkel álmodtam, mindezt tíz másodperc miatt. És komoly technika gyűlt össze a korlát mellett, de én azért viszem a kiblit is. Ja, a kibli – a gyengébbek kedvéért – a megafon szinonímája szurkolói berkekben.
Összeraktuk a cuccot meccs előtt, szól, mint a parancsolat. Akkor most azt parancsolom, hogy győzni kell ma! Na, jó. Légyszi, kérem szépen, „győzni kell ma Déácé!”
Aha, fejmikrofon. Európai trend, hogy Európában nincs ilyen még egy. Nincs még egy ilyen szurkolótábor sem, az tuti!
Mint a hangyák a bolyban, úgy jöttek az Arénába. Láttam az arcokon, tombolni fognak. És tomboltak is. Akkor kezdünk. A bíró, aki nem Tomi, hanem mittuomén, hogy‘ hívják, belefúj a sípjába. Himnusz! Ott van az a bizonyos „fíling”, pedig ge*i meleg van. Mit számít ez a dobosoknak! Úgy ütik, mint a kovács a lópatkót. Forrón szeretik.
Tüzesen süt le a nyári nap sugára, az ég tetejéről… – mondja a költő, ami a Csallóközben most azt jelenti, a főtribün világítása első ízben melegíti a lelkeket. Ontja fényét, és látja, ahogy a Pacsi nem pacsizik. Bepöcköli. Góóóól! Félidő. Kis pihi. Ja, nem. Valaki rosszul lett a katlanban. Egy jól irányzott „hívjatok orvost” ugrásra ráment a gatyám is. De legalább szellőzik a …
Jön a második felvonás. Székely Himnusz. „Köszönjük, László Csaba!” – becsület dolga egy standard Isten áldjon székely testvér.
A hangulat? Az csezdmeg, fenomenális. Aki ülne, az most áll is. Kézmozdulatból indított „álljatok fel”-re. Na, mi van Attila, beleizzadtál te is? Felváltva izzadunk bele, ahogy az már szokás. A két ketrec, mint két hadihajó. De a háború helyett ez itt a Titanic „my heart will go on”- ja.
Győztünk. Győzni kellett, mert nagyon kellett ez a három pont. Grazie maestro – csak, hogy megmaradjon az egyensúly.
Akkor kb. ez a lenne a mondanivalóm Chili. Esetleg… Még egy hatalmas köszönet mindenkinek! A francba is, hullafáradtan kaptam egy sálat a Nélküled teljes szövegével meccs után. Mosolyba erőltetett könnycseppek voltak közben.
Aztán még egy harmadik félidő, mert „levezető edzés” (sör!) nélkül nincs meccs. Győztes meccs meg pláne nincs. És ez az volt. Győzelem. De édes az ízed, Istenem!
Dunaszerdahely, én így szeretlek! 🙂
Roberto
Címlapfotó: Lelkes Ernő