Hajrá Otthon!

Bőduletes fujjogás és ocsmány fröcsögés kísérte a napokban zajló, Budapest által rendezett vizes úszó világbajnokság előkészületeit. Főleg a sportlétesítményekre szánt beruházások anyagi forrásait kérdőjelezte meg a nép, és nem is rejtették véka alá a felháborodásukat. (Fotók: MTI)

Kapcsolódó cikk:

Katinka listája nem csak hosszú

De erről ennyit is, mert most nem erről szeretnék beszélni. Aki sportolt valaha, főleg ha pár év élsportban is része volt, van némi fogalma arról, mit jelent a hazai közösség, a család és a barátok jelenléte, amikor a csapat vagy egy egyéni versenyző megmérettetik.

Magyar korosztályos válogatottként én ugyan a kosárlabdát pattogtattam, és a víztől is mindig távol álltam, mégis duci könnyeket hullajtva szurkolok a magyar sportolóknak.

Hamarosan véget ér a bajnokság, és nagy csinnadrattával le is zárják majd az eseménysorozatot, de addig se felejtsük el, hogy egy ilyen esemény eggyé varázsol.

Átélhetjük a mieink belső harcait, velük együtt mélyeket lélegezve készülhetünk, és a vízbe ugrásnál nekünk is nagyot dobban a szívünk.

Nincs itthon tévénk, és sajnos az internet minősége sem a legjobb, így önmagában már az is kihívás, hogy élőben kövessem az eseményeket. Pont úgy vagyunk, ahogy egy évszázaddal ezelőtt, amikor a régi recsegő rádiót a fülünkbe nyomva, az antennát folyamatosan hajlítgatva próbáltunk jelet keresni. Hát pont így történik ez nálunk most is, amikor a netről nézett tévéközvetítés hangyás képe is szinte percenként kihagy, és csak frissítünk és frissítünk. Épp a döntő pillanatokban és a gólok közben.

De ez most mindegy is. Ott vagyok, egy vagyok velük. Egyként sírunk, egyként nevetünk és egyként szomorkodunk, ha valami nem sikerült, és ugyanúgy egyként örülünk, ha miénk a siker.

Hajrá Otthon! Hajrá Magyarország, gyerünk fiatalok! Innen a Csallóközből is nagyon sokan szurkolunk Nektek!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább