A természet néha szójátékra hívja ki az embert. De a szavaknak így is értelmük van. Rúgtunk két gólt, ők egyet sem. Itt a tövis. Mégsem nyertünk…
Ismét jól muzsikált a technika. Bocs, néha belelihegtem a mikrofonba. Nem volt szándékos. Vagyis, nem a szándékkal volt a gond. A pulzusommal. Zakatolt. Nyerni akartam. Mindig nyerni akarok. Akarunk!
Korán vezetést szereztünk, megint felrobbant az Aréna. A MOL. Aztán A-mollban kezdtem volna. Kivártam és kívántam. Volt egy 10-15 perces etűd. Nyomott a DAC. Belenyomta a rózsát a földbe, már feküdt mind! Kezdeném:
„Játszik a DAC! Játszik a DAC!” Mindenkiii! Hol van a kezeeed?
Nem kezdtem el. Mert jött a tövis. A rózsa nem hervad esőben. Olyan igazságtalan volt. És az eső csak ömlött. Dézsából. Ázott a sok sárga póló. Volt, aki nekivetkőzött, volt, aki bőrig ázott. Én kisgatyáig. Be kell szereznem nekem is egy halászsapit. Olyat, mint az Attilának van. De én nem is járok halászni. Halásszon az ellenfél kapusa. Mit számít, ha esik? Ő csak halásszon a hálóból.
Mi meg: ná nanana ná na, ná nanana ná na! Rúgtunk két gólt, ők egyet sem.
Jól játszottunk. De majd legközelebb… Szép volt fiúk! Lehetett volna szebb is, de én nem láttam szomorú embert a meccs után. Majd legközelebb, és az Pozsonyban lesz. El kell menni és: ná nanana ná na, ná nanana ná na! Csak én vélem hallani? Mekkora a gólöröm? Milyen is? Mint a gyermek, amikor a világra jön! Mint egy ének az esőben!
Roberto
Címlapfotó: Lelkes Ernő