Így nyaraltok ti – Karinthy kedvenc nyaralóhelye

A Börzsöny egyik legkisebb települése, a Dunakanyar kapuja. E két megnevezéssel is ismerhetjük azt a ritka adottságokkal rendelkező községet Budapesthez közel, Vác mellett, mely megannyi művésznek és írónak is kedvelt helye volt az éves gondok elűzésére szabadidejében. A manapság kevésbé közismert falu neve: Verőce. A mindmáig közismert író, költő, műfordító kinek nevével biztosan találkozunk, ha érdeklődünk Verőce után, Karinthy Frigyes.

Az egyik legnagyobb írónk tudniillik 1932 és 1938 között rendszeresen nyaralt Verőcén fiaival, Gáborral és Ferenccel, becenevén Cinivel. Pár éve egy emléktábla is jelzi Karinthyék volt nyaralójának falán, hogy éveken át töltötte itt szamertájmját a mókamester és két gyermeke, kik közül Cini szintén író lett, melyet egy „laza” Kossuth-díj is fémjelez.

Ráadásul Ferenc unokája – ki az említett emléktábla leleplezésén is részt vett –, Karinthy Márton szintén Kossuth díjas művészünk,

ki manapság főleg színház rendezőként mutatja meg tehetségét Budapesten, bár jó pár könyv és film is köthető a nevéhez.

A legszebb anekdota mely Verőcéhez és fiaihoz köthető, hogy itt látta utoljára az írót Ferenc és Gábor 1938. augusztus elején. A kivételes humorral rendelkező Karinthy ugyanis innen indult egy reggel Leányfalura, hogy meglátogassa barátját, a szintén kánonformáló írót, Móricz Zsigmondot. Ferenc a Szellemidézés című könyvében így írt az utolsó pillanatokról:

„Mikor beszállt a visegrádi hajóba, felülről meg kellett még kerülnie a Szentendrei-szigetet. Sípolás indította útnak a kis gőzöst, s apám a korlátnál kegyes mozdulattal intett felénk, kissé színpadiasan, kissé tréfásan. Világosszürke ruhában állt ott, mindig előrehulló haját most kissé felborzolta a szél, éles profilja a vizes, zöldes háttérbe rajzolódott. Többé nem láttam.”

Visszatérve, nem csodálkozom, hogy ennyire nagyon szerettek Verőcére járni a Karinthy „srácok”, a napokban mi is itt töltöttünk egy hétvégét kedvesemmel, és valóban kis csodája ez Magyarországnak, gyönyörű túrázni való természeti tájak, Duna, múzeumok, természetesen templomok, dombok kilátóval és barátságos emberek, ez mind Verőce.

Ha pedig azt gondoljátok, jelenleg ezt nem lehet fokozni, a válaszom: de, hiszen egy lombház is található itt, hol a város zajától, egy fán szállhatunk meg Zirig Emeséék faházában, itt éjjelente hallgathatjuk egy pohár bor mellett a zsivajgó természetet, és magunk elé képzelhetjük Karinthyt is akár, ahogy írja minőségi sorait.

Lombház

A lombházat egyébként tiszta szívből ajánlom mindenkinek, ezen a címen olvashattok bővebben róla: nuttreehouse.com.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább