Örülök, hogy ezek a mérkőzés utáni szösszenetek nem a sportrovatban vannak. Nem is oda valók! Az adott lelkiállapot (lehetne idegállapot is) kinyilatkoztatása egyfajta elmélkedést kíván. Így a rovat neve elmélkedő. (Most tízből nyolc megnézte a képernyő sarkát, most pedig nevetsz, hogy tudtam előre, mit fogsz csinálni) Nem is az a „dolgom”, hogy taktikailag értékeljem a meccset, hanem, hogy sajátos stílusban leírjam mindazt, amit gondolok róla. Mi is történt a héten?

A DAC csapata és egyben a szurkolók előtt kemény ütközet állt. Felkészülni egy ilyen ütközetre pedig nagyobb fegyelmet kíván, mint általában. Mert a Slovan ellen játszani sosem egyszerű. Felkészülni valamire, amit az ember nem tud elfogadni, csendben beletörődni pedig nem lehet. Erősnek érzed magad és legyőzhetetlennek.

Ez egy cápó jellemzője a kerítésen. Olyat sugall mint egy hadvezér a csatában, aki egyetlen karlendítéssel ezreket irányít. Ha nem vagy hiteles, nyujtózkodhatsz, amennyit akarsz!

Egy nagy DAC-szurkoló ment el a héten. Egy DAC-szurkoló, aki a nyolcvanas évek elején kézenfogva vitte ki kisfiát élete első mérkőzésre.

Aki által bebarangolta ezerszer a stadion minden szegletét. Ez a szurkoló az édesapám volt, a kisfiú pedig én vagyok. Erősnek lenni, hogy is kell azt?

Lelkes Ernő felvételei

Eseményt készítünk a meccsre, de rögtön szólok, ha most nem muszáj, ne keressetek. De ha kerestek, segítek. Ha hívtok. Még kiviszem a „kiblit”, hadd szóljon Pozsonyban. De kb. ennyi. Pedig ünneplésre is volna ok. Párom kerek szülinapja, fiam felnőtté válása. Mindez pár nap leforgása alatt.

Te mit tennél a helyemben? Kicseréled a Facebook-on a profilképedet fekete szalagosra, vagy ott gyászolsz legbelül, ahol senki más nem látja?

A meccs napján még elhintek egy magvas gondolatot a már említett fegyelemről. Székely János erdélyi magyar költő gondolatai ezek:

„Adva van az ember belső világa, a maga erkölcsével, értékeivel, fogalmaival: egyetlen, senki máséval sem azonosítható, külön világ. Abból érkeznek a sugallatok, hogy mi a jó és mi a rossz; adott körülmények közt hogyan kell cselekedni. Adva van másrészt a fegyelem világa, az előírásoké, parancsoké, magyarán: a szolgálati szabályzaté, amely egységesen és kötelezően írja elő ugyanezt – tudniillik hogy mi a jó és mi a rossz, adott feltételek közt hogyan kell cselekedni.

A katonaság éppen az az intézmény, amely megtanít különbséget tenni a személyiség belső autonómiája és az esküvel vállalt külső játékszabályok között.

Hiába érkezik belülről félreérthetetlen, biztos sugallat, hogy itt vagy ott, ekkor vagy akkor mi a teendő, a katona mégis azonnal és reflexszerűen az előírások szerint cselekszik. Tulajdonképpen sajnálni lehetne ezért, hiszen külső és belső indítéka a legritkább esetben fedi egymást: a katona sohasem engedelmeskedhetik mivolta parancsszavának, örökös tudathasadásban él, létformája a meghasonlottság.”

Legyetek ma jó katonák Pozsonyban, igazi magyar vitézek! A tűzhöz olykor elég egy apró szikra! Pedig ünneplésre is volna ok.

Egy sárga vonatszerelvény tele sárga-kék emberekkel. Azokkal a magyar vitézekkel.

Egy meccs, ahonnan értékes pontot rabol szeretett csapatod. Egy-egy! Pozsony újra magyar szótól volt hangos. Alázat és áhitat. Fegyelem és a Himnusz. Nem láttam a sárga-kék gólt, de láttam egy sárga-kék koszorút (is). Te mit tennél a helyemben? Apa, hoztunk egy pontot. De a lelátón mi győztünk! Látom az arcod, ahogy mosolyogsz! És láttam a „katonákat” hazatérni a csatából. Fél ezrednyit! Épségben!

(Roberto)

MEGOSZTÁS