Pár nap múlva a nyár bezárja, az iskola pedig kinyitja kapuit. Már az áruházak is tele vannak ez alkalomból barszás, reálos, betmenes, pónis, jégvarázsos és még ki tudja hányféle tolltartóval, füzettel, ceruzával és egyéb iskolaszerekkel, na meg rohanó szülőkkel. A lurkók közül van, aki várja a sulit, és van, aki kevésbé izgatottan tekint szeptember 1-jére.

Egyszer csak eltelik az idő, és már rutinszerűen használjuk a karaktereket életünk során, mi újabb módja annak, hogy átadjuk gondolatainkat másoknak . . .

Többnyire azoknak a kisembereknek csillog örömittasan a szemük az „iskola” szó hallatán, akik most lépnek az általános első osztályába, most fogják eltölteni először a hétköznapokat a padok mögött. Lehet érzik, hogy hamarosan olyan képességeket fognak elsajátítani, amit – mint Márai Sándor is megírt – csak az ember tud: az olvasást és az írást.

Micsoda pillanatok ezek! Ma, idősebb fejjel visszagondolva, napokat foglalkozni egyetlen betűvel, hogy aztán szavakká, mondatokká fűzhessük össze őket a papíron, fantasztikus folyamat. Egyszer csak eltelik az idő, és már rutinszerűen használjuk a karaktereket életünk során, mi újabb módja annak, hogy átadjuk gondolatainkat másoknak, majd magunkba szippanthassunk olyan írók mondandóit is akár, mint William Shakespeare, Umberto Eco vagy Krasznahorkai László.

  Ne szaladjunk ennyire előre!  

Miután a kicsik megtanulják az ábécét, eljön a pillanat, hogy szemtől-szembe kerüljenek az irodalommal, saját erejüknél fogva elolvashatnak egy versikét vagy egy mesét, először érzékelhetik azt a varázslatos pillanatot, amikor a saját elméjük tárházából építhetnek fel egy olyan világot, amit ha más is gondolt ki, de ők rendeznek be.

Kreativitás általi agyerősítés és szórakoztatás is egyben, hol beszélhetnek kutyákkal, varázslóvá válhatnak a boszorkányegyetemen, kérhetnek három kívánságot a Dzsinntől, rímről rímre ugrálhatnak boldogan a lírai textusok dallamai között.

 

Sajnos a technika hatására (tv, internet) a könyv hamar háttérbe kerül a gyerekszobában, vagy a nappaliban, ezt nem szabadna engedni, még ha kényelmesebb is a szülőknek leültetni a “doboz” elé fiukat, lányukat, mert leginkább velük szúrnak ki. Megvonják tőlük ugyanis azokat a lehetőségeket, hogy fejlesszék képzeletüket, bővítsék szókincsüket, és ami a legfontosabb, hogy belső feszültségeiket levezessék, kiadják magukból a könyvek általi képek, kalandok során.

Ne csak a betűk megtanulásában legyünk tehát segítségére gyermekünknek, hanem hogy minél többet használják ezt a tudást, mert ezáltal lehet csak igazán tágítani a tudatot, erősíteni agyunkat, mint egy izmot, a súlyok, a mondatok súlyai által.

MEGOSZTÁS
Rásó Attila
Körülbelül 10 éve foglalkozom mélyebben irodalommal, 8 éve pedig verseket is írok, mikkel lehetett találkozni az Opus folyóiratban, az ujbekezdes.hu, az f21.hu platformokon, de akár a Pátria vagy a Tollas rádióban is. Életem az irodalom és az olvasás.