Fél ötkor indulunk a Szent István térről. Nem a legmodernebb a jármű, izzik a levegő, bent vagy száz fok. Már Galántára kalandosan érkezünk, addigra a helyi benzinkút megszállva, sőt el is esve a harcban. Tankolni most nincs esély, max. gyomorba, vagy…, vagy egy kis üdítőt. Butítót.
Nyitra felé további kalandok várnak, Feritől (róla még szó lesz) megtudjuk, akinek városi „béle” van, nem is nagyon bírja.
Kapcsolódó cikkek:
DAC, segíts magadon, az Isten is megsegít
Nyitra! A beígért rendőri felvezetés elmarad. Itthon vagyunk, itthon vagyunk! Üvölti ezer torok, vagyis pontosan 973. A szám fontos, mert az egyik szurkolói társadalommal foglalkozó magazin külön pontozza, ultra liga néven. Olykor „véletlenül” kevesebb DAC-fan kerül a táblázatba. Bent vagyunk. A belépőjegy kinézete hagy némi kívánnivalót maga után.
A táj nem. A stadion fölé magasodó nyitrai vár, a magyar történelem egy nemes szelete. Első ránézésre Tatay Sándor Puskák és galambok c. regénye ugrik be. Az ódon épületet galambdúcnak nézem, talán itt is el vannak rejtve fegyverek benne.
Ha még nem olvastátok a regényt, ajánlom figyelmetekbe. Főleg, ha kuruc vagy és (nagy) gyerek. Nyugi, nem vastag könyv.
Eszembe jut még a Zobor alatt húzódó barlangrendszer, ahol Szent Szórád (Zoerard András) bencés rendi szerzetes tengette életét, aki egyébként Nyitra városának védőszentje. Valószínűleg a már említett fiatal barátunk, Feri egyik őse lehet.
Szünetben nyomok egy izzadt szelfit (utoljára 2013-ban követtem el ilyet), tetszik az a vár, na. Bakancslista kipipálva!
A lelátó, mint a vár egy lenyúló, omladozó várfala, kilencszszázhetvenhárom bástyával. A kerítésen szögesdrót. Ajjaj. Rögtön egy stigma a tenyeremen, Jézusom… Megafonos társam, Attila a lábával bánt el rendesen, tetanusz és egyéb finomságok javallottak. Nemesebb szervét ősi kínai gyógymóddal tartja karban a meccs alatt. Apropó meccs. Pacsi elveszi a nyitrai kapus ez évi szüzességét. Az első félidő a miénk.
Szünetben nyomok egy izzadt szelfit (utoljára 2013-ban követtem el ilyet), tetszik az a vár, na. Bakancslista kipipálva! Második felvonás: az öltözőben maradtunk. Egy gól potty. Kettő. Potty(a?). Három. Potty. Megjött a söröm, köszi. Eddig csak úgy beleittam ennek meg annak a poharába. Herpeszesélyes! Lépjetekmá’alabdaelé neengeddlőnnibammeg!
Vége – 3:1 oda. Hogy jókor jött-e a pofon, nem tudom. Egy pofon sosem jön jókor, főleg búcsúban nem.
Hazafelé a tájat figyelem, letörten. Látom, ahogy minden letérőben útonállók egyenruhában. Na, valahogy így kéne kinézni otthon is, kedves szerdahelyi szervek, hogy a szpartakosok ne tudjanak a „bevásárlóközpontban” portyázni meccs után.
Lefekvés előtt azon gondolkodom, mit is fogok írni, de reggelre „jutott eszembe számtalan, szebbnél szebb gondolat”. Egyik sem győztes.
Láttad már Nyitra vármegye címerében a levágott török fejét? Na, most velünk fogtak törököt! 🙁
Roberto
Címlapfotó: Lelkes Ernő