Ankét a Magyarország–Portugália (0:1) mérkőzésről

(Radványi Miki, Novota Jani és Németh Zsolt)

Mindhárom volt DAC- játékos, illetve az egyik volt DAC-edző manapság Magyarországon keresi a kenyerét, így kézenfekvő, hogy egy-egy kérdést tegyünk fel nekik a tegnapi meccsről.

 

Ki volt a legjobb magyar játékos és mit szólsz Bernd Storck taktikájához?

Radványi Miki, 48 éves volt DAC játékos és edző, aktuálisan a Mezőkövesdi SE főedzője:

„Az offenzív játékosokból nehéz választani, ezért a Fiola-Bátkai-Kádár hármast választom. Közülük kiemelem Kádárt, aki annak ellenére, hogy hibát követett el a gólnál, a legjobb játékos volt a magyar mezben, főleg az volt fontos, hogy sok párbajt nyert. Ami a taktikát illeti, meglepett, hogy két csatárral álltak fel az Európa-bajnok portugál csapat ellen. Még röviden elmondanám, hogy a magyar játékosok odatették magukat, és tényleg igaz, amit hallunk, hogy így lehet kikapni egy ilyen erős csapattól.”



Tudjuk, mi lett a végeredmény, de az utolsó húsz percben volt egyáltalán némi esély arra, hogy egyenlítsen a magyar csapat? 

Novota Jani, 33 éves, egykor a DAC és a Rapid Wien kapusa, aktuálisan a Debreceni VSC játékosa

„Láttam a küzdőszellemet, még egy emberrel kevesebbel is. Én bíztam benne, hogy sikerülhet a bravúr, és egy kis szerencsével az utolsó helyzetből szerintem abszolút megérdemelt lett volna az egyenlítés!”



Mint hátvéd, szerinted mi a titka annak, hogy a defenzíva eliminálja Ronaldót, és miként boldogult ezzel a feladattal a magyar védelem? 

Németh Zsolt, 26 éves, egykori DAC-játékos, aktuálisan a Gyirmót FC játékosa

,,Először tegyük fel a kérdést, ki is Ronaldo? A válasz – minden hátvéd rémalma, mivel rettentően erős az egy az egy ellen párbajokban, és nagyon jó rúgótechnikával rendelkezik, 20-25 méterre a kaputól életveszélyes. Én úgy gondolom, hogy mindezek ellenére a magyar játékosok megoldották Ronaldo levédekezését, de hozzáteszem, hogy egy Realban logikusan jóval veszélyesebb játékos, mint a portugál válogatottban, mivel a madridi csapatban nagyobb világsztárokkal van körülvéve.”

Az ankét után itt egy összefoglaló, picit más szempontból – nem Hajdú B. István kommentárját hallani, hanem egy illetőét, aki Cristiánot – Ronaldunak hívja…  Asszem portugál a csávó…

 

 

Fotó: teol.hu

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább