„Hogy tudsz olyan korán felkelni? Én biztos nem tudnék” – vetették már oda sokan, miután felfedtem előttük, hogy hetente akár két-három alkalommal is hajnali fél négykor ébredek, hogy időben beérjek a munkahelyemre. Nem, nem vagyok pék, sem pedig újságkihordó. Rádiós vagyok, s van, hogy fél hatkor már a stúdióban ülök, ezért hol így kelek, hol meg amúgy. De olyan még sose volt, hogy a hét minden napján ugyanabban az időpontban ébredtem volna. Hogy mennyi a szükséges alvásidőm? Nekem nyolc…

Persze, nem akarom mártírként beállítani magam, mert rajtam kívül még vannak pár százezren ezen a golyóbison, akik az ébresztő észveszejtő ricsajára (személyre szabottan használható kifejezések még: sípolására, üvöltésére, rikácsolására, bömbölésére, avagy andalító dallamára) kelnek reggelente. Mire a pozsonyi főállomásra befut a Dunaszerdahelyről 4:09-kor induló vonat, már tele a szerelvény. „A melós vagon” – én csak így hívom ezt a járatot. Némelyik sokat látott arcot el is nevezem magamban, kit valós külső, kit vélt belső tulajdonsága alapján keresztelek el.

Van például a Vékonyszájú, a Csúnyanő, Bubu és Maci Laci (mindketten nők), a Zakkant, a Nővérke és a Rakodólány. Mind, mind korán kelők.

 

De vajon hozzám hasonlóan ők is már azelőtt rajta tartják a kezüket az ébresztő gombján, hogy az megszólalna?

Fotók: Pixabay (2)

Mert bizony tízből nyolcszor így ébredek: én várok az órára, s mivel az akkor még csak 3:35-öt mutat, általában álmosan ébredek. A szakirodalom azt mondja, az ember alvásigénye személyenként változik.

Én úgy vagyok vele, hogy nekem nyolc. Mármint óra. Ennyire van szükségem nagyjából, hogy reggel újult erővel tudjam kezdeni a napot.

 

Pacsirta típus vagyok. Olyan, aki korán fekszik, korán kel. Már gimnáziumban is a reggeli tanuláshoz szoktattam hozzá magam. Az alatt a négy év alatt rendre 5:12-re volt beállítva a vekker, ébredés után pedig átvonultam a szobámból a nappaliba, ott tanultam hétig, majd irány a suli. A különbség csak az volt, hogy akkor még volt rá módom, hogy délután a reggel kiesett két óra alvásidőt bepótoljam. Ma már ezt nem tudom megtenni. Pedig mit meg nem adnék olykor egy kis ebéd utáni sziesztáért!

Fotók: Lelkes Ernő (2)

A szakember szerint egy rövid szieszta hasznos lehet, különösen akkor, ha valaki nem tudta magát az éjszaka folyamán megfelelően kialudni.

Már gimnáziumban is a reggeli tanuláshoz szoktattam hozzá magam.

Nem is feltétlenül fontos, hogy aludjon az ember, néha elégséges, ha csupán 20-30 percet teljesen nyugodt körülmények között relaxál. Ennél hosszabb idejű szieszta viszont már nem ajánlott, mert az felboríthatja a fiziológiás bioritmust, ami akár azt is eredményezheti, hogy éjjel zavartan alszunk, és többször felébredünk. A túl gyakori ébredések pedig megzavarják az alvás szerkezetét, és az alvás minősége nem lesz megfelelő.

Sajnos épp ezt tapasztalom nap, mint nap. Ritkaság, hogy napi hét-nyolc órát egyhuzamban aludni tudjak. A hatot még csak-csak sikerül elérni, a hét óra már kiváltságnak számít, ha pedig összejön a nyolc, szinte a mennyországban érzem magam.

Az alvásigény persze személyenként változik. Felnőtt embernél a nyolc óra az átlag a nagykönyv (és Nagy Feró) szerint. Gyermekeknél, csecsemőknél ennél jóval magasabb, idős korra pedig megint csak megváltozhatnak az alvási szokásaink, és általánosságban rosszabbá válik az alvás minősége.

Ahhoz pedig nem kell vörös diploma, hogy megállapítsuk, egészségünk megőrzésének érdekében nagyon fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás.

 

Ez valahol olyan, mint a sport, csak kevésbé fáradunk el benne. Nem hiszem, hogy tőlem olvassa azt először bárki is, hogy az alvászavar akár betegségek kialakulásához is vezethet. Sőt, magában az alvászavar is már egyfajta betegségnek számít. S mivel már szeptembert írunk, így a suliban is becsengettek, és a nyári szabadságolások ideje is lejárt, ezért talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom: holnap vár bennünket a munka vagy az iskolapad. Azt javaslom, zárjuk be a levelesládánkat, kapcsoljuk ki a Facebookot, és aludjunk egy jót!

 

 

MEGOSZTÁS
Kiss Balázs
Három évvel ezelőtt "Klikk-esedtem". A sportrovat szerkesztőjeként vagyok a csoport tagja. A lelátót szinte a második otthonomnak érzem, de a focin kívül más sportágak is érdekelnek. Örülök, hogy magazinunk hasábjain sok régióbeli sportolót be tudunk mutatni olvasóinknak.